Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 9-10. szám - Rezessy Zoltán: Hitoktatás és vallásos nevelés
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 363 racionális hitoktató eljárásukat bizonyságtevő, tartalmas, eleven tágkörü vallásos neveléssé, ha tudták volna, illetve tudnák, hogy egyáltalában van, illetve lehetséges ilyen. De honnan ? A legtöbben páréves gyülekezeti gyakorlómunka s az ebben való jártasságot kívánó úgynevezett papivizsgálat után jutnak a vallástanári állásba, amely feladatkörére nézve egész más munkaterület. Gyakorlatilag lényeges különbség nincs lelkész és vallástanárképzésünk közt, illetve helyesebben — mivel mindkét gyakorlati jellegű képzés igazában csak az állandó praxissal rokon, úgynevezett V. és VI. évben, tehát a megalapozó elméleti teológiai képzés után következhet — míg lelkészképzésről szólhatunk, addig vallástanárképzésről, legalábbis gyakorlatilag, egyáltalán nem. Nagyrészt ennek a következménye, hogy vallástanáraink igazi hivatásukról fogalmat sem alkothatván, a világi szaktárgyak tanításának már el is avult racionális tanításmodorába, mint egyedüli mentsvárba kapaszkodván bele, vezető középosztályunk igen nagy százalékát valósággal elidegenítették egyházunktól, templomainktól, s az igazi, a láthatatlan egyház tagjai, tehát az egyház igazi lelki fenntartói igen nagy százalékban éppen a társadalmilag alsóbb néposztály soraiból kerülnek ma már ki, akik a középiskolának soha a küszöbére sem léptek. Ezek ma egyházunk igazi fenntartói, s ez előtt a mellbevágó igazság előtt senki a szemét be nem hányhatja, aki őszinte lélekkel segíteni akar. — Pedig éppen nálunk liosszú-hosszü időn keresztül a főúr s a nemes adott példát a jobbágyának a vallásos buzgóságban. Gondoljunk csak a reformáció pártfogóinak, Lipót vértanúinak s az udvari papos urak korára. S ez szerintem a normálisabb állapot, amit korunk középiskolás vallásos nevelésének, ha Istentől kapott létjogát fenn akarja tartani, el is kell érnie. Nem vagyok itt sem hivatott, sem képes, hogy középiskolai vallástanári képzésünkre részletes programmot adjak. Hivatottab- bak a Zsinaton úgy ezt, mint középiskolai vallásos nevelésünk egyéb halálosan sürgető feladatát, reméljük, megoldják. — Itt csak annyit említek meg, hogy a minap hallottam egy osztrák teológustól, hogy náluk már a teológia elvégzése után választani kell a lelkészi és a középiskolai vallástanári hivatás közt, s a vallástanári pálya époly autonóm szakszerű kétéves praxist (különböző iskolákban tanít), ezzel párhuzamos elméleti készültséget s ennek megfelelő vizsgálatot kíván meg, mint az ugyancsak kétévi gyülekezeti munkagyakorlat, ily jellegű elméleti készültség és vizsgálat, mely utóbbi azonban csak lelkésszé képesít, tehát vallástanárrá nem és viszont. Van, mint éppen az is, akivel beszéltem, aki ebben a munkanélküli világban négy éven át mindkettőt elvégzi, ami aztán bármely irányú munkájára persze igen nagy tartalmi gazdagodást jelent. A vallástanárképzés megszervezésén kívül legyen szabad ajánlani még a következő idevágó javaslataimat : 1. Minden ev. középiskola az igazgató felelőssége mellett köteleztessék tanévnyitó és záróistentisztelet, hetenként ifjúsági istentisztelet és bibliaóra s évenként legalább három közös úrvacsora tartására.
