Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 9-10. szám - Rezessy Zoltán: Hitoktatás és vallásos nevelés
360 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Diák3 : Nem, mert stb., stb. Tanár : Hát vájjon a kis gyermekeket könnyű volt-e ily hosszú útra vinni? Diák4 : Nem, mert stb,, stb. Tanár : Mikor, hány éves koráhan vitték tehát először a zsidók kisgyermeküket a templomba? Diák6 : Mikor 12 éves lett. Tanár : Nálunk is van egy hasonló szokás, amely hasonló ünnepélyességgel jár, mint ez a zsidóknál volt? Diákc : A konfirmáció. (Beszélgetnek erről. Szemléltetés.) Tanár: Vájjon el vitték-e Jézust is a szülei a templomba, mikor 12 éves lett? Diák, : Elvitték. Tanár : Honnan s hová? Nagy út volt ez? (Térkép. Lerajzolják. — Szemléltetés.) stb., stb. A végén, mikor ilyenformán a kis történet befejezéséhez eljutottunk, fog akadni nem is egy tanuló, ki az egész történetet már az óra végén folyékonyan elmondja, s ami fő, alaposan átértve s a történet minden részletét világosan maga előtt látván. Ugyanígy indulhatunk ki az egyháztörténelem tanításánál a tanulók általános történelmi ismereteiből s a dogmatika-etikánál (VIII, o.) az objektív üdvtények ismeretéből. Másrészt sohase’ feledkezzünk meg a vallástanításnál sem óráról-órára a szemléltetésről.2 Talán seholsem nyílik erre oly bőséges alkalom, mint a vallástanításnál. Hiszen formális pedagógiai szemlélettel tekintve Jézus egész tanításmodora csupa példázat, csupa kép, csupa allegória, amely a legelevenebb bizonyság a mellett, hogy ezt igazán képtelenség máskép tanítani. Legfőbb szemléltető eszköz itt a Szentírás, amit a tanulók minden órára magukkal hoznak, hogy akár az L, II., V. osztály biblikus anyagát eredetiben szemléltessük, akár a III., VI., VII. osztály egyháztörténelmi s a IV., VIII. osztály rendszeres anyagát vele, vagy elvi, vagy történeti kapocs révén megvilágítsuk. Ilyenek a bibliai képek, térképek, a tanulók karakter-rajzai (pl. Jézus, Pál apostol útjai), helyi s gyermekaktualitások stb., mikről részletesen sajnos, itt nincs alkalmam szólani. 5. Az óra a közös befejező imádsággal és a Miatyánkkal zárul oly módon, amint arról a bevezető imádságnál szóltam. Azonban a heti kétszeri vallásóra egyáltalán nem meríti ki a vallástanár vallásos nevelő munkáját. Ez, mint már hangsúlyoztuk is, csak egy eszköz, egy alkalom a sok közül, mik alább következnek nagy vonásaikban : II. Bibliaóra. A vallástanárnak alkalmat kell kerítenie arra, hogy hetenként legalább egyszer, lehetőleg a heti vallásórák befejezése után, egy délutáni órában találkozzék különösen az idősebb magasabb osztályú növendékeivel3 a Szentírás feletti meghitt közösségben. Erre vonatkozólag röviden csak a következőket ajánlanám : a) Imádkoztassa a tanár az óra elején és végén a tanulókat önállóan (persze otthon készített és leírt imádságot) felváltva. Ennek két igen értékes eredménye lesz: a) a gyermek megtanul önállóan imádkozni — mi maga mint tény, a vallásos nevelés szempontjából felbecsülhetetlen ; b) a tanárnak alkalma lesz itt tanítványai leikébe úgy betekinteni, mint soha. Itt világlik ki a leghatározot2 L- pl. az előbbi történet feldolgozásánál is, 3 Kisebbek külön.
