Protestáns Tanügyi Szemle, 1934

1934 / 8. szám - Kun Sándor: Főjegyzői jelentés

324 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE kellett ezt az engedményt adnunk már csak azért is, mert egyfelől hivatalos megállapítás szerint a mai viszonyok között magasabb haszonbért Újfehértón elérni nem lehet, másfelől nagy nyugalmat jelent egyesületünkre nézve, ha földbirtokunkat annak biztosan fizető, megbízható régi gazdája kezeli a tőle eddig is tapasztalt szak­tudással és becsülettel. A rendkívül olcsón, úgyszólván alkalmi áron vásárolt balaton- boglári üdülőtelepünk néhány épületéről a múlt tanév őszén igazgató­ságunk megállapította, hogy azokat a nagyohbmérvű romlástól úgy lehetne megóvni és használhatóságukat fokozni, ha megfelelő res­taurációnak vetnők őket alá. Ennélfogva felelősségének tudatában elhatározta, hogy vagyonvédelem szempontjából és az üdülő jöve­delmezőségének emelése végett nagyobb szabású építkezést fog végeztetni. Csanak József debreceni műépítésszel, mint kitűnő építési szakértővel készíttette el a terveket, melyek alapján pályázatot hirdetett az építési munkálatok elvégzésére. Három pályázó közül Berkes Ferenc bogiári építőmesternek adta ki az építkezést, aki 22,000 pengős költségvetés esetében 5000 pengővel olcsóbb áraján­latot nyújtott be, mint a másik kettő. Teljes joggal és büszke örömmel állapíthatjuk meg, hogy a tavaszi hónapokban Csanak mérnök úr által ellenőrzött, ritka becsülettel keresztülvitt építkezések és tataro­zások folytán üdülőtelepünk egyike lett a Balatonpart legszebb és legkényelmesebb nyaralóinak. A múlhatatlanul fontos szükségletet pótló, méreteiben és kivitelében impozáns ebédlő-társalgóterem újonnan való építése, a Mária-villa nyitott terraszának ízléses emeleti kiképzése, az Alfréd-laknak praktikus átalakítása és tatarozása, a párját ritkító merész mólókiszögellésnek masszív megerősítése, a Balaton partján oly ritka higiénikus, jóízű vízvezetéki víznek a be­kapcsolása, lürdőszoba létesítése valóban alkalmas arra, hogy a kényesebb esztétikai és célszerűségi igényeket is kielégíthesse. Az ilyen pompásan átalakított és megszépített üdülőnkbe szere­tettel hívtuk és vártuk nyaralni kívánó tagjainkat, nemcsak a testvér­tanáregyesületek, hanem az Országos Beformátus Lelkészegyesület tagjaira is kiterjesztvén a rendes tagjainkat megillető ellátási kedvez­ményeket. Volt is annyi vendégünk, hogy a II. turnusban már kicsi­nek bizonyult a telep a jelentkezők befogadására. 48 középiskolai tanár és családtag, 27 egyetemi, főiskolai tanár és családtag, 29 pár­toló tag és családtag, 8 református lelkész és családtag, összesen 112 személy, azonkívül több-kevesebb időre számos látogató kereste és találta meg az idén nyaralónkban nyugodt testi pihenését, lelki fel­frissülését és kellemes szórakozását olyan olcsó árak mellett, melyek­kel a Balaton mentén egy penzió sem versenyezhet. Szeretettel és igaz együttérzéssel ápoltuk a jó viszonyt a testvér­tanáregyesületekkel mindannyiszor, amikor őszinte ragaszkodásunk kinyilvánítására kedves alkalom kínálkozott. Képviseltettük egyesü­letünket közgyűléseiken, meleg érdeklődéssel kísérvén működésüket. Hamarosan meg fog valósulni ceglédi közgyűlésünknek egyesületközi

Next

/
Thumbnails
Contents