Protestáns Tanügyi Szemle, 1934

1934 / 8. szám - Kun Sándor: Főjegyzői jelentés

PROTEST ANS TA S ÜG VI SZEMLE :$21 meleghangú üdvözlő iratot küldtünk a vallás- es közoktatásügyi Miniszter úrnak. Tevékenyen kivette részét központi igazgatóságunk egy másik kiváló jelentőségű pedagógiai mozgalomból is, a Református Nagyhét keretében megrendezendő egyetemes református tanügyi kiállítás előkészítésének és megszervezésének nagy munkájából. Szívvel- lélekkel karolta fel dr. Csikesz Sándor teológiai professzortól egyik gyűlésen buzgó lelkesedéssel megismertetett református tanügyi kiállítás ügyéi, s annak a középiskolára vonatkozó részét szervező gondozásába vette. Hiszen a kiállítás eszményi célja kell, hogy közre­működésre serkentsen minden tanárt : felidézni és felmérni azt a szol­gálatot, melyet egyházunk a nemzeti nevelés ügyének szentelt, s e számadásból erőt meríteni a jövő feladataira. A kiállítás minél nagyobb sikerének biztosítása végett igazgató­ságunk a részletes tennivalók megbeszélésére és irányítására alakított egy központi bizottságot és szerveztetett Budapesten egy helyi bizottságot. Ezek a bizottságok aztán körlevelek útján és a Protestáns Tanügyi Szemle hasábjain élénk propagandát folytattak, rámutatván a kiállítás anyagának minőségére, bekérvén az egyes iskoláktól a kiállítandó tárgyak pontos jegyzékét, s azok revideálása után fel­szólítván őket a megnevezett tárgyak felküldésére. Hogy a tanügyi kiállításnak igazgatóságunk a maga részéről is súlyt adjon, elhalasztotta szokásos tavaszi közgyűlését, hogy azt a kiállítás tartama alatt rendezze meg Budapesten, s felhívta a tan­intézeteket, hogy a rendes iskolai kirándulásokat irányítsák ez évben Budapestre a református tanügyi kiállítás megtekintésére, hadd ismerhessék meg növendékeink szemléltető oktatás útján a magyar református egyház pedagógiai múltját és jelenét. A központi igazgató­ság tehát a maga részéről mindent elkövetett, hogy ez a nagyjelen­tőségű pedagógiai megmozdulás méltóképpen reprezentálja azt a felbecsülhetetlen értéket, melyet a kálvinizmus a magyar nemzeti köznevelés és kultúra szolgálatában kitermelt. Kötelességünk szerint tanácskozás tárgyává tettük a multévi közgyűlésnek a központi igazgatóság hatáskörébe utalt határozatait és annak eredményéhez képest intézkedtünk. Felterjesztettük a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úrhoz a nyelv- és történettudo­mányi szakosztálynak a középiskolák történettantervének módosítá­sára, a történelmi anyag célszerűbb beosztására és történelmi forrás- kiadványok létesítésére vonatkozó javaslatát azzal a kéréssel, hogy ez a javaslat az új tanterv elkészítésénél kedvező elbírálásban része­süljön. A polgári iskolai szakosztály indítványának megfelelően fel­kértük az Egyetemes Konventet is, sürgesse meg a tankönyvügyi bizottságot, hogy a református szellemű polgári iskolai tankönyvek kiadásának ügyét annak rendkívüli fontosságára való tekintettel minél előbb tűzze napirendre. A Konvent felkérésünknek eleget tett, felszólította tankönyvkiadó-vállalatát, tegye megfontolás tárgyává, hogy miként volna lehetséges a polgári fiú- és leányiskolák számára

Next

/
Thumbnails
Contents