Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 7. szám - Sándor Vence: Az Arbeitsunterricht és a középiskolai német tanítás
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 279 a középiskolába lép. Az elemiből még a mondatrészek fogalmával sincs tisztában és máris nekimegyünk a németben, vagy neki fogunk menni a latinban olyan fogalmakkal és a fogalmaknak reá nézve semmitmondó idegen elnevezéseivel, amely fogalmak vagy elnevezések alá semmit sem tud helyezni. Mit kössön össze az infinitív elnevezéssel, mégha meg is mondom magyarul, hogy főnévi igenév, amikor a magyar elnevezéshez sincs semmi kötnivalója ; mert ugyan miféle asszociáció lehet a -ni képző és a főnévi igenév elnevezés között? A kettő közötti összefüggés megértéséhez kissé magasabb értelem és iskolázottság szükséges. A németben csak akkor kerülhet erre a sor, amikor tisztában vagyok a lesen ige, és a das Lesen főnév fogalmával, mert ebből meg tudom magyarázni a főnevet is és az igét is, tehát a főnévi igenevet. De hát akkor hogyan nevezzem meg az ige három főalakját? Egyszerűen első, második és harmadik főalaknak. Akkor a jövő idő képzésének szabálya úgy fog szólni : a werden segédigét ragozom a jelen időben és melléje teszem az első főalakot. (A múlt : habe vagy bin + harmadik főalak.) Amikor azt mondom, hogy a munkáltató módszer szempontjából primum az értelmi ismeret és secundum a tényismeret, ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy ezentúl a tényismeretet dobjuk sutba. De ez nem is lehetséges ; a német ige három főalakja tényismeret, amely nélkül a mondatban mozdulni sem tudok. A főnév többes nominativusa is ilyen tényismeret, amely nélkül nem tudnám a többes-szám többi eseteit ; idetartoznak a mindenféle kivételek is. De már hogy Goethe melyik esztendőben járt Olaszországban és Olaszország mely városaiban, kik voltak sorban női ideáljai, melyik esztendőtől melyik esztendőig számítjuk ifjú-, férfi- és aggkorát, az már nélkülözhető tényismeret, nélkülözhető különösen akkor, ha egy sort sem olvastatunk az Italienische Reise-ből és nem ismerünk egy költeményt sem azokból, amelyeket nőideáljai ihlettek. Fölösleges mint tényismeret a német drámák és eposzok személyeinek a neve is, ha az illető drámából vagy eposzból semmit sem olvastunk ; pedig német Beöthy Zsoltokból vett értekezések alapján a legtöbbjét ismertetik. Tessék hozzávenni a magyar drámákban és eposzokban előforduló személyeket, hozzászámítva a franciákat is — eredményül kapunk egy csomó nevet, amelyek csak agyterhelésre jók. Mert ugyebár pl. Schiller Räuber-jeiben a fő az, hogy az öreg Moornak a két fiát Karinak és Franznak hívják és nem az a fő, hogy egy apának két fia volt, akik közül az egyik ilyen, a másik amolyan jellemű. És jaj annak a tanulónak, aki esetleg Kari jellemét Franzra húzza és fordítva. Ilyenek után csodálkozom, hogy nem követeljük az egyes drámák színlapjainak betanulását! Az a tanár, aki mindenáron csak tényismeretekre törekszik, akinél értékesebb dolog nincs, mint a minél több tényismeret, és aki ezt a tömegtényismeretet is csak közlő módon a tanulók memóriájára appellálva adja át, az könnyen abba a hibába esik, hogy annyi tényismeretet követel tanítványaitól, amennyivel ő maga rendelkezik és
