Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 5. szám - Erdős József: Tudományos igazság és pedagógiai megalkuvás a matematikában és a fizikában
EROTESTJLNS TANÜGYI SZEMLE 198 holtig a jó tanár. Világos, hogy a tanuló befogadó képességéhez kell alkalmazkodnom ! De ez olyan sarkigazság, mintha ezt mondanók : a meggazdagodás biztos útja fölismerni a gazdasági élet aktuális lehetőségeit és kihasználni azokat. Hol van az a tanár, aki őszintén mondhatja, hogy teljes biztonsággal ismeri tanítványainak képességeit? Hol van az az osztály, melynek tanulóserege homogén lelki alkatú? És a legfontosabb : van-e olyan középiskola, melynek pl. ezévi V. osztálya ép olyan színvonalú, mint a tavalyi? Nem a köny- nyebbik végén fogom meg a kérdést, ha feleleteim ezek : nincs, nincs, nincs ! Napról napra, tanóráról tanórára kell ideiglenes túlsúlyt engedni tudós-elménknek, vagy nevelő szívünknek. És ha egy órán ez sikerült, nagyon valószínű, hogy tapasztalataink egy év múlva ugyanakkor az alkalomkor már használhatatlanok lesznek. Gondoljunk csak az irracionális szám bevezetésére. Ezt a kényes fogalmat a tiszta analízis is kétféle utón alkotja meg (határérték, vagy szeletképzés) és mindegyik egyformán jogosult. A középiskolában ehhez még hozzájárulnak egyéb módok, pl. a mértani összemérhetetlenséggel való megvilágosítás. Érdekes, hogy ez az út, melyet a módszerük egységességén féltékenyen őrködő egyes matematikai tudományágak szépséghiba miatt elkerülnek, pedagógiailag jobban járható, mint a puritán analitikus gondolatmenet ! Sőt alacsonyabb színvonalú osztályban meg kell elégednünk olyan meghatározással is, mely tudományos szempontból hibásnak mondható : az irracionális szám sem egész, sem tört, de nagyság szerint mégis helyet foglal az eddig ismert számok közt, mert sokjegyű tizedestörtekkel tetszés szerint megközelíthető. Ez a definíció sok mindent mond. Azt is, hogy mi nem az irracionális szám, azt is, hogy hol van és mit tehetünk vele, csak éppen azt nem árulja el, hogy mi az irracionális szám. Logikailag hibát követtünk el, de a pedagógus mégis kénytelen szükségből a kisebb rosszat választani. Mi a helyesebb? Legalább ily módon halvány fogalmat csempészni a gyengébb diák agyába, vagy pedig jóvátehetetlen zavart okozni benne tudományos szigorúságunkkal? Némely dologban minden különösebb lelki konfliktus nélkül állapíthatjuk meg a tankönyvírókról, hogy túlzottan ideológusok. Láttam mértankönyvet, mely a II. osztályban még a gúlát is magasabb fogalomból akarja lehozni s először a gúlás térről beszél, melyből síkmetszés és a csúcsnál való elválasztás útján keletkezik a gúla. Szétszórt adatoknak magasabb kategóriába való besorozása természetes törekvése minden tudománynak. Ha azonban egy ilyen fogalom-osztály elemei külsőséges szempontokból nagyon eltérőek, didaktikailag ajánlatos előbb részletesen megismerkedni a különálló egyedekkel, s csak azután mutassunk rá a közös tulajdonságokra. Pl. a VII.-ben a csonka gúla letárgyalása után nagyon gyümölcsöző lehet (arra érdemes osztály számára), ha a már ismeretes hasábot és gúlát újra elővesszük s a csonka gúla két határesete gyanánt
