Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 4. szám - Szathmáry Lajos: A tanár az irodalomban
PROTEST A SS TAS C<i VI SZEMLE 147 tudomány helyzetmegállapító törvényeit, csupán röviden vonom le, hogy ne a szabály, hanem az élet maga beszéljen. * Az első témakört az az ellentét nyújtja, amely abban áll, bogy a tanárok azt hiszik és tanítják, bogy non scholae, séd vitae dis- cimus, az irodalom barométere viszont azt jelenti, bogy a tanárok e bitét és tanítását az élet nem igazolja. 1. Maga a diák sem az életnek tanul. 2. Az élet sem veszi tudomásul az iskolai tanulmányokat. (Molnár F. Pál-u. fiúk, 201., Pitigrilli: Kokain, 1., Boross E. Forgószél, 117— 18.) Ha etikát is keverünk vizsgálódásainkba, azt kell megállapítanunk, hogy igazuk van ugyan a tanároknak, az életnek tanulunk, de csak részletigazságuk, mert azt már nem tanítják meg Tacitusból, hogy az élet nem az úgynevezett boldogulás útja, hanem a küzdelmeké, amelyek a múzsák kincseit rendszerint átértékelik, mégpedig in peius. Csak a belső igazságuk marad meg azok számára, akik nem a sikert imádják, hanem akiknek — esetleg az átlag-iskoláktól függetlenül — rányilt a szemük azokra a javakra, amelyek nem rozsdásodnak meg, s amelyeket a lopok el nem vehetnek soha. 3. De nemcsak a nagy élet felnőttjei állanak távol a tananyagtól, az iskolától, hanem a kisdiáknak a lelkét sem töltik ki az iskolafelvetette problémák. Valahogyan az volna a természetes, hogy a tananyag élményekkel, gondolatokkal, indításokkal lássa el a diákot otthonra is ; mint magánembert is hatása alá vegye Toldi Miklós, Cicero, Teli Vilmos, vagy akár egy számtani, gyorsírási, vagy énekórán szerzett ismeret. Ezzel szemben az irodalom azt állapítja meg, hogy a diák legfeljebb elviseli a délelőtti órákat, s lelke azonnal lerázza az összes kérdéseket, amint az iskola kapuján kiér. Molnár Ferenc diákregénye arról tájékoztat bennünket, hogy a diák szívügye a gittegylet, a grund birtoklása, a pártharc osztályok és klikkek között, de... a kettős accusativus még egyiknek sem okozott fejfájást. 4. A tanár viszont nem is veszi észre a közte, a katedra és a diákok, a padok között tátongó óriási szakadékot. Talán nem is érdekli. Nem igyekszik beleilleszkedni a kisdiák gondolatvilágába, amelyet a maga részéről bagatellnek tart s kézlegyintéssel intéz el. Tanárt és diákot csupán a tanrend, a notesz, a fegyelmi függőség köt össze, nem pedig a tantárgy keretében érdeklődést keltett kérdések. A tanórán a kapcsolat csak kényszerű köztük, nem belső. (Molnár: Pál-u. fiúk, 122—124.) 5. A serdülőkor iskolai élményei az irodalom szerint utólag visszatekintve többnyire kínosak s emlékük keserű. (Kodolányi J. Szakadékok: 47—48. és 107.) 6. Az iskola, s elsősorban a gimnázium, a diáknak csak a passzív életét jelenti. Minden aktív életmegnyilvánulása iskolán kívülre szorul, nagyon természetesen rossz irányban. (Kodolányi, Szakadékok : 453. Tersánszky J. : A két zöld ász.)
