Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 1. szám - Dr. Gacsályi Sándor: Általános műveltség és a középiskola
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 7 az, hogy nem a mai kornak megfelelő műveltséget nyújt. Úgy is mondhatnám, hogy nem nyújt általános műveltséget, mert éppen a bennünket legáltalánosabban érintő jelenségeknek nem segíti elő a megértését. Ezzel szemben megértet velünk oly dolgokat, amelyek távol attól, hogy általánosak legyenek -, legfeljebb csak a múzeumokban láthatók viszont. A szorgalmas tanuló például el tudja sorolni a piros és fehér rózsa háborúban megölt királyok neveit, de saját társadalmának problémáit nem ismeri, pedig a múlt tanulmányozása éppen ezek megértését kellene, hogy elősegítse, mert különben nem igaz az, hogy „história est magistra vitae“. Ismeri a római birodalom pénzeit, de a deviza és valuta szavak homályos sejtelmes- séggel csengenek előtte. Hesiodosról például sok érdekes dolgot tud elmondani, de az iskolából kikerül anélkül, hogy Beethoven, vagy Mozart, Tolsztoj, vagy Dosztojevszkij nevéről valamit is hallott volna. De nem folytatom tovább ezeknek az eseteknek a felsorolását, amelyek ma már a sokszori vitatkozás következtében szinte közhelyekké laposodtak. A társadalom és az iskola eltávolodása nem a praktikum és az ideál különbségén, hanem a múlt és jelen ellentétén nyugszik. Ha tisztán csak valami utilitárisztikus elkeseredés sugallaná az iskolával szemben táplált vádakat, akkor nyugodtan lehetne támadni például a természetrajzot, földrajzot és más tárgyakat is, mert ugyan ki az, az illető tárgyak tanárain kívül, aki természetrajzi, vagy geográfiai ismereteivel egy fillért is keres? És mégse támadja senki ezeket a tárgyakat, mert mindenki érzi, hogy a környező világ megismerésében elősegítenek bennünket. Hogy itt elsősorban nem két különböző életfelfogás, hanem a múlt és jelen harcáról van szó, bizonyítja többek között az a körülmény is, hogy az Unióban és Japánban, tehát olyan országokban, ahol a múlt tradíciója nem nehezedik olyan súllyal a jelenre, mint Európában, az iskola és a társadalom ellentétét nem ismerik. Azt se feledjük el, hogy azok az ismeretek, amelyek az elmúlás elől a nemes ideálizmus lobogója alá menekültek, egykor igen reális szükségleteket elégítettek ki, s csak az élet változása folytán csúszott ki alóluk a reális alap, s lettek — akarva nem akarva — a nemes ideálizmus képviselőivé. Ez az ideálizmus azonban nem annyira nemes, mint inkább kényszer ideálizmus. Az elmondottakból önként következik, hogy a középiskolának, ha általános műveltséget akar nyújtani, az élet alakulásával időről- időre számot kell vetni s magának is átalakulni. A változás feltétlenül szükséges, ha az iskolát a társadalommal összhangba akarjuk hozni. Mivel a társadalmi fejlődés kerekeit hátra felé nem fordíthatjuk, kénytelenek vagyunk az iskoláét előre fordítani. Ezt a felfogást azonban sokan nem osztják, s ma is elég sokan vannak különösen pedagógusok között —•, akik a háború előtti klasszikus gimnáziumot az általános műveltség szempontjából a legmegfelelőbb középiskolának tartják, s úgy vélik, hogy a reálgimnázium máris túlontúl nagy engedményeket tett a jelennek. Felfogásuk
