Protestáns Tanügyi Szemle, 1934

1934 / 1. szám - Dr. Gacsályi Sándor: Általános műveltség és a középiskola

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

életbeléptetésétől számított 10 évi előkészületi idő elteltével magyar középiskolákban a tanulók létszáma osztályonként nem haladhatja meg a negyvenet“. A kérdéses 10-ik esztendő most van letelőben : méltóztassék ezt a törvényt végrehajtani, akárcsak óraadó tanárok alkalmazásával, és állítjuk, hogy a tanári pályán nem lesz állástalan diplomás egyén.

Ez az éremnek a másik oldala.

vitéz Bessenyei Lajos drÁltalános műveltség és a középiskola.

Non scholae, séd vitae discimus.

Két hatalom van e földön — mondotta a múlt század elején Napoleon — a kard és a könyv, de a könyv végül a kardnál is erősebbnek bizonyul. Azóta több, mint száz év telt el, s a könyv ma elterjedtebb és hatásosabb fegyver, mint volt; a tudás, a műveltség ma nagyobb hatalom, mint régen. Ez a meggyőződés úgylátszik áthatotta lassanként a társadalmat is, legalább is erre enged következtetni a középiskolai növendékek számának állandó növekedése. Azok azonban, akik a középiskola életét belülről ismerik, azt állítják, hogy a tanulókat és szülőket elsősorban nem a könyv, nem a műveltség, hanem a bizonyítvány érdekli. Ha ennek a középiskolai műveltséggel szemben megnyilvánuló közönynek, sőt olykor ellenszenvnek az oka után kérdezősködünk, az iskola részéről rendszerint azt a feleletet kapjuk, hogy a középiskola nem utilitárisztikus tendenciájú szakiskola, Iranern ideális szempontú tanintézet, amelynek célja általános műveltség nyújtása és a lelki képességek harmonikus ki- fejlesztése. A szülőket és általában a társadalmat azonban elsősorban nem az ideális értelemben vett öncélú műveltség, hanem a praktikus, pénzre átváltható ismeretek érdeklik, már pedig félreismeri a középiskola célját és rendeltetését az, aki ilyen ismereteket vár tőle. Mindez nagyon szép, azonban azok a magánórák, amelyekkel a szülők fiaikat elhalmozni szokták s ami a túlterhelésnek egyik igen fontos oka, nem látszanak megerősíteni ennek a magyarázatnak a helyességét. A magánórák nagy része ugyanis zenére, rajzra, vívásra, idegen nyelvekre stb. jut, tehát olyan stúdiumokra, illetve elfoglaltságokra, amelyek — a modern nyelvektől eltekintve — nem praktikus célzatúnk. Ha most az iskola után a szülőktől kérdezzük meg, hogy miért terhelik fiaikat az iskolán kívül magánórákkal, amikor az iskolai stúdiumokkal is alig képesek megbirkózni, akkor feleletül rendszerint ezt a kijelentést kapjuk : Az élet mást kíván a művelt embertől, mint amit az iskola nyújt. Az ilyen és ehhez hasonló felietek alapján vádolja meg azután az iskola a társadalmat egyoldalú utilitárizmussal, holott ezekben a feleletekben nem annyira az utilitárizmus, mint inkább annak az igazságnak akár tudatos, akár öntudatlan megérzése rejlik, hogy általános műveltségen, a szó leg-