Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 3. szám - Dr. Sarkadi Nagy János: Az irodalom tanításának kérdése
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 11 ü hogy, ha ezekkel nem foglalkozunk, kiváltódik benne a ki nem elégí- tettség érzése. Gondoljunk vissza a mostanában oly sokat emlegetett Beöthy tankönyvre, vagy még régebben Toldy könyvére. Ez utóbbi ugyancsak foglalkozott Vörösmarty költészetével, Beöthy pedig Arany Jánossal, pedig ezek akkor a ma költészete voltak. Ez az oka, hogy akkor sokkal jobban megkapta a fiatal lelkeket az irodalom tanulása, mint ma. Tehát kijjebb kellene tolni az irodalom ismertetésének határkövét és így közelebb hozni az élethez. Egy pár jobb osztállyal elmentem egész a mai irodalom ismertetéséig és a fiúk valósággal versenyeztek a felelésben és az újat mondásban. Második kérdés a módszer. Hogy tanítsunk, mit tanítsunk? Irodalmat-e, vagy irodalomtörténetet. Sietek kijelenteni, hogy én továbbra is az irodalomtörténet tanítása mellett vagyok. Persze irodalomtörténetnek nem az életrajzot és nem egy csomó irodalom- történeti adatot nevezek. A fentebb említett értekezés Balassi költészetének tárgyalásával kezdené az irodalom ismertetését. És folytonos iskolai olvastatással, kibővítve egy kevés házi olvasmánnyal, két év alatt 10, 15 írót ismertetne és ezzel „biztosítaná az irodalom erkölcsi és nemzeti erejének eleven munkálását és az irodalom bensőséges szeretet“. Ne vegye zokon a cikknek irodalmunkat igazán szerető szerzője, ha a tanításnak ezt a módját képtelenségnek tartom. Ez irodalmunk ismertetésének és ezáltal megismerésének oly szabadosságát eredményezné, amit ő kíván legkevésbbé. Az osztály színvonala és érdeklődése szabná meg, a cikkíró szerint, hogy melyik és hány íróval foglalkozzunk? Meleg ágya lenne ez az irodalmi mű- kedvelősködésnek. Nem is szólva arról, hogy mily könnyű lenne ép a nevelési cél ürügyén felekezeti színezet szerint foglalkozni, vagy nem foglalkozni egyes írókkal, szabad tér nyílnék minden tanárnak arra, hogy egyéni nézete szerint fogja át az irodalmat. Nekem pl. egyénileg sokkal szimpatikusabb Bacsányi, mint Kazinczy ; eszerint tehát én többet foglalkoztatom tanítványaimat az előbbivel, mint az utóbbival. Az egyes írók munkáinak tárgyalásánál az Utasításoknak megfelelően járna el. Ezek az Utasítások ugyan semmi sok újat nem tartalmaznak, mert mindig így jártunk el. Be most gondoljuk el a következőket. Eddig pl. Berzsenyivel foglalkoztunk három órán ; e helyett most foglalkozhatnánk 10 órán; Petőfire jutott eddig 10 óra ; most jutna 30 óra (idő lenne). Igaz ugyan, hogy megismernék Petőfi költészetét, de vájjon nem úgy járnánk-e vele is, mint sok esetben Arany Toldijával? Ezt úgy agyon interpretálják gyakran a IV. osztályban, hogy többet soha kezébe nem veszi legtöbb diák. És a folytonos olvasás eredményét ki szűrné le? A tanuló, vagy a tanár? A jobb diákok megteszik stilisztikai, retorikai és poétikai tanulmányaik alapján, de ez bizony vékony eredmény lesz. Ha pedig mi tesszük meg, akkor vagy nagyon szép méltatást vágunk ki, mint az eddigi kézikönyvek, vagy pedig sablonná válnak, amik gondolatot nem ébresztenek. Maradjunk csak meg részben az eddigi módszer
