Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 2. szám - Mohr Győző: A kutató és oktató Goethe
56 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE er strebt, vagy : Der gute Mensch in seinem dunklen Drange ist sich des rechten Weges wohlbewusst stb. stb. Azért utalok a közmondásokra, amikor Goethéről kezdek szólani, mert Goethe sokoldalúságához csak a közmondások sokoldalúsága fogható. Éppúgy, mint a közmondások, Goethe is, az élet minden viszonylatában szolgáltat tanácsot, útmutatást, még többet, mint a közmondásokban, mert hiszen Goethe a nép egyszerű fia mellett olimposzi művész, tanár, politikus, technikus, közgazdász, vegyész, anatómus volt, így érthető, hogy az ő életelvei a legmagasabb szférákig terjednek. Előtte és utána is voltak, tudjuk, szellemóriások, vegyük csak a római Horatiusi, az olasz Dantét, az angol Shakespearét, továbbá magának Goethének kortársát, Schillert, vagy a mi titánunkat, Petőfit, akik tengermélyen pillantottak az életbe és fényesen szöve- gezték látomásaikat, szentenciákban. Ám sokoldalúságában Goethe^ egyedül áll. Goethe műveiben mindenkihez szól, mindenki talál magára vonatkozót, legyen az gyermek, ifjú, férfikorban, vagy agg, leány, anya, vagy nagyanyó, legyen iparos, kereskedő, tudós, művész, legyen az babonás, vagy buzgó hivő, legyen az nyomorban, vagy dúskáljon bőségben, legyen az császár, vagy jobbágy és a többi. . . és a többi. . . Ki nem fogynék az idevágó felsorolásban, mert ez maga az élet a maga mozgó változataival. Felvetődik az a kérdés, miképpen volt lehetséges egy embernek oly titánit alkotni? Legelőször is magyarázatot szolgáltat hosszú élete. Nyolcvanhárom évig élt anyagi gondoktól menten, nagy jólétben. Fiatalkorában itt-ott gyöngélkedett, ezért az átlagnál éberebben kellett vigyáznia magára. Megszokta az önfegyelmet, önmérséklést, ami az ő vérmérsékleténél sokszor nem volt könnyű, de győzött. Éz a viaskodás megerősítette az akaratát, ennek a vias- kodásnak volt később jutalma az az egyensúlyozottsága, az az állandó nyugodt lelkiállapota, ami neki az olimpuszi díszítő jelzőt eredményezte. Nyugodtan, kiegyensúlyozottan, tárgyilagosan figyelte az élet jelenségeit és korán ébredt annak tudatára, hogy neki sok mondanivalója van az emberiség számára. Küldetése : a meglátásait írásba foglalnia, megörökítenie. Csakhamar kötelességérzetté fejlődött benne ez a küldetés, hogy neki embertársait oktatnia, vezetnie, tanácsokkal ellátnia kell és most már mint élettudós figyelt, írt és tanított. Szinte a hivatalnok gondosságával ügyelt arra, hogy a napi teendőjét (nála gondolatkutatás volt) pontosan, a meghatározott munkaidőben elvégezze. Ebből következik, hogy nem volt könnyű dolog eléje ^kerülni. Nehezen fogadott látogatókat, amit sokan félremagyaráztak és gőgösnek mondták, holott éppen nagyon is emberi volt. ő maga így szólt 1823-ban egy alkalommal Éger-i barátjához, Grüner Sebestyén Józsefhez, ottani városi tanácsoshoz : „Übrigens muss ich Ihnen sagen, dass ich seit dreisig Jahren mit Niemanden auf einen so vertraulichen Fusze stehe, wie mit Ihnen. In Weimar bin ich nicht
