Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 11. szám - Szondy György: A napilap az iskolában
315 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE korát s nem bírja elviselni az ú j hadi-eszközök által teremtett új világot. Nem. Nagymagyarország, nem egy erős, viruló, önérzetes református egyház, nem egy diadalmasan jövőbe néző, lelkes, klasszikus hagyományoktól fűtött ifjúság, hanem egy törpe nemzet, vajúdó egyház, válságba jutott lelkű fiatalság van körülöttünk. Itt minden és mindenki átalakulóban van : új életformák és lehetőségek jelentkeznek, egyelőre sok szennyel és sárral, mint a frissen fúrt kút vize, de a megtisztulás reményével. Borsos Károly csak az átmeneti zűrzavart látta s talán mi sem érjük meg a lehiggadást. Mi azonban hiszünk benne és próbálunk harcolni érette ugyanolyan hittel, amilyennel ől szállt harcba ifjúsága eszményeiért. A harcban pedig ő mindig eszményképnek marad előttünk, ő talán úgy érezte, kortársai úgy hiszik, hogy a „dilexi iustitiam, invidi iniuriam, propterea morior in exilio“ teljesedett be sorsán, mi pedig azt reméljük, hogy mivel szerette az ifjúságot, egyházát, a hazát, mivel ideális lelkesedéssel harcolt egy hosszú életen át nemes célokért, elsimul emlékéről minden fájdalmas vonás és tiszta, tiszteletreméltó arccal reánk tekintő eszmény marad. Debrecen. Sons Béla. A napilap az iskolában. A kérdés, amelyet az alábbiakban megvilágítani óhajtok, a következő : Adhat-e a közép- vagy középfokú iskola olvasóterme vagy ifjúsági könyvtára útján napilapot is tanítványai kezébe? A református fiú-középiskolák és tanítóképzők a világháború előtti időkben csaknem kivétel nélkül adtak ; valószínű, hogy ahol olvasóhelyiség van, ott a legtöbb ma is ád, anélkül, hogy eljárásának helyessége felől a legcsekélyebb kételyt táplálná. Néhány tanító- és tanítónőképzőnk azonban az ifjúsági könyvtárjegyzék-tervezetre adott válaszában kérte, hogy a jegyzékbe napilap, vagy napilapok is vétessenek föl, mert különleges nevelési céljaiknak elérésében ezeknek is szerepet kell juttatniok s ez a kérelem tette a kérdést időszerűvé. A múltban, noha a nyomtatott betű esetleges romboló hatásáról akkor sem kellett a pedagógusokat fölvilágosítani, tudtommal senki sem emelt szót az ifjúsági olvasótermek napilapjai ellen. Az életre nevelés eszközét látták bennük s az értesítők némi büszkeséggel számoltak be róla, hogy az olvasó- vagy önképzőkör a szépirodalmi és tudományos folyóiratok mellett hány napilapot járatott. Vájjon ma tiltakoznunk kell az ellen, amit alig húsz évvel ezelőtt, hallgatólagos belenyugvással helyeseltünk? Hiszen nevelői tevékenységünk közben ma is nem egyszer hivatkozunk hírlapi közleményekre s munkánkat lényegesen megkönnyíti, ha a kérdéses cikket
