Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 11. szám - Soós Béla: Borsos Károly
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 313 I Borsos Károly | 1871 márc. 4—1933 okt. 2. A tiszántúli református középiskolák két éven át működött felügyelője hosszú szenvedés után elköltözött az élők sorából. Szenvedése nemcsak testi volt. Életén megdöbbentő választóvonal húzódik végig : túl rajta egy derűs, munkás, sikerekben és megbecsülésben gazdag pálya van, innen pedig egy összeomló világ romjai közt emésztő, de szinte reménytelen küzdelem. Borsos Károly igazi pedagógus családból született (Kéthely-en, Somogy m.-ben) s maga is született pedagógus, amiről hálás tanítványainak egész serege tesz bizonyságot. Közülök egyik így emlékezik meg róla : „Tanítványa voltam, ma is elhomályosodik a szemem, ha rágondolok. Hogy latin-szakos tanár lettem, azt egyedül az ő szerető oktatása váltotta ki belőlem.“ Ennél többet tanári működéséről alig lehetne mondani, ebben a mondatban benne van a szeretet, a módszer elismerése, a célkitűzés átvétele. A tragikum éppen abban jelentkezik, hogy Borsos Károly körül kihűlt a világ, megváltoztak a módszerek, mássá lett az élet célkitűzése is. Míg Mezőtúron alig kétévi tanárkodás után (1906-ban) igazgatói székbe emelte a bizalom s egy város lelkes ragaszkodása kísérte munkásságát, Debrecenbe nem bírt sohasem igazán begyökerezni. Egyik komolyhangú nekrológ magyarázatot keres erre a fájdalmas tényre. „A mai világban nem arra van szükség, hogy valaki menjen emelt fővel, nyugodt önérzettel a helyesnek felismert úton előre, hanem arra van szükség, hogy folyvást figyelje a szelek változásait és hajladozzon, ingadozzon jobbra-balra, amint a népkegy kívánja. Nem arra van szükség, hogy szeresse az embertársait, dolgozzék értük és hozzon meg a közért minden tőle telő áldozatot, hanem arra, hogy az embertársai hálán ügyesen tudjon felfelé kapaszkodni, szép frázisokat mondjon el a nép javáról és minél több egyesületben foglaljon el vezéri pozíciót. Borsos Károly nem értette ezeket az újszerű fogásokat, azért hát nem is lehetett a mai világban nagy ember.“ Ezekben a szavakban van keserűség elég : egészen bizonyosan Borsos Károly is ilyenformán foglalta volna össze
