Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 9-10. szám - Hazai irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 309 készülő, majd a debreceni gimnáziumban német szakra került, közben a papi képesítést is megszerzett fiatal tanár most hirtelen mint filozófusi pszichológus mutatkozik be, de akik tudják a sokirányú tájékozottság filozófiajelentőségét, örömmel üdvözlik ezt a fejlődést. Különben is Spranger : „Az ifjúkor lélektana“ című nagy alapvető művének Nagy Miklóssal közösen készített fordításával már jelét adta ezirányú termékeny érdeklődésének, örülünk, hogy a fordításhoz fűződött kicsinyes viták nem vették el a kedvét, sőt a megkezdett nyomokon mind tovább halad. Mert ez a munka szerves folytatása előző foglalatosságának, amint a cím előre elárulja. Áttekinti a lélektan fejlődését s igyekszik különösen a mai forrongás képét felvázolni. Szinte túlzott is talán szerintem a kétségbeesése és a túlságos elágaztatás, mert szerintem ma már elég jól kivehető a két főcsoport, amelynek egyike : a Wundt-féle alulról felfele, a másik pedig mintegy felülről lefele épít. Tudom, hogy túlságosan merésznek látszik ez az átfogásom, de ilyen gazdag fejlődés mellett nem lehet szőkébb szempontokat alkalmazni. Mert mit csinált Wundt? Jött az orvosi pályáról, megundorodva a boncolásoktól, de hozva az orvostudomány egész fegyverzetét. A fiziológiai intézetben kezdte tisztább körök felé szárnyaló munkásságát, mely Wéber—Fecbnerék közvetlen hatása alatt lendült útjának. Természetes, hogy a kor pozitivista hajlamaitól is vezettetve az ember érzékszerveinek működését kezdte alaposabban vizsgálni, amelyek mögött azonban az ő szeme meglátta és felfedezte az örökkévaló lelket. Természetes az is, hogy az elemekből igyekezett tovább haladni s az a hatalmas munkásság, amit maga után hagyott, a legnagyobb hálára kötelezi a tudós világot minden téren. Nem régen egyik kiváló egyházi szónokunkról hallottam, ogy a Völkerpsychologie a legkedvesebb olvasmánya és forrása. És ki tudná megmondani, hányféle irányban merítettek ebből az igazában másodrendű munkájából, amelyet már „félsüketen és vakon“ szerkesztgetett, a pompásan kiválasztott munkatársakra támaszkodva. De ez sem utolsó jele a kiválóságnak ! Mindezt csak azért hozom itt fel, hogy éreztessem annak az egy kifogásomnak megokoltságát, amelyet a mű olvasása közben lépten-nyomon éreztem. Szinte túlságosan is huszárosán bánik el ,,az elemi lélektannal“, annak természettudományos módszerével. Wundtnak pont a pedagógia iránt volt a legkisebb érzéke, mint Meumann nyíltan elmondta, mégis milyen magasrendű, egyenesen „strukturpszicho- logiai“ jellegű kutatások megindítója lett. Vizsgáltatta a célszerű tanulási és tanítási módszereket, üdülés, pihenés kérdését, a tehetségvizsgálatokra nyomatékosan ráterelte a figyelmet pedagógiai terén is, a figyelem és érdeklődés kérdése meleg gondja volt, no, meg a gyermek fejlődéslélektana, hogy ne érdekelte volna ezt az egész emberiség fejlődésére gondoló nagy elmét !? Dehát fiatal kutatóknál könnyen megtörténik, hogy túl nagy hévvel állanak a maguk felfogása mellé. Pedfg a fejlődés már odavezet, amit Péter Zoltán is érint, hogy Spranger is keresi a kibékítő vonásokat. Az c rendszerével szemben még több kifogást is fel lehetne hozni, mint Péter Zoltán tette. Elsősorban úgy érzem, vékony deszkaszálakból van összeróva ismeretelméleti alapozottsága, mely éppen a megértés központi jelentőségű fogalmánál kerül a legnagyobb veszedelembe. Akárhogy fúrja-faragja is a dolgot, megértés mégis csak az egyéniségnek a feladatba belehelyezkedéséből származik. Innen van, hogy azt tudjuk csak igazán megérteni, ami a mi egyéniségünknek megfelel : rokon lelkeket és jelenségeket. Ékes bizonyság erre maga Spranger: a maga ideális egyénisége bontakozik ki az ifjúság általa rajzolt lélektanában. Barátja, Walter Hofmann lipcsei professzor a maga érdeklődési körénél fogva mennyivel sötétebb képet rajzol „Die Reifezeit“ c. munkájában, amelyet pedig Spran- gernek ajánlott 1 Az sem mellékes itt, hogy bizony sok kiváló tanítvány csalódva jön el tőle, így kintlétemkor a lipcsei studensek lapjában az ifjúság egyik vezető szelleme keserű hangon nyilatkozott berlini tapasztaéatairól és bizony Spranger nem sokat tudott erre válaszolni. Pedig az illető ifjú éppen egyik kedves, volt lipcsei professzortársának a fia volt. Szóval több óvatosságot az újakkal szemben is 1 Az ifjú Magyar Pszycho-
