Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 9-10. szám - Hazai irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 305 Mellőzte a részletes írói életrajzokat, csupán az önálló fejezetben tárgyalt kiválóbb költőknek és íróknak főbb életrajzi adatait közli a szemelvények után néhány sorban, távirati stílusban. Mellőzi az irodalmi alkotások tartalmi ismertetését még akkor is, mikor a tárgyalás során tüzetesebben foglalkozik velők, noha többször csak néhány név és adat közbeiktatása hiányzik, hogy tömör tartalmi ismertetéssé kerekedjék ki. Ez az elvi állásfoglalása még olyan műveknél is szigorúan érvényesül, melyeknek elolvasását legfennebb néhány rátermett, szorgalmasabb tanulótól várhatjuk el, de ezektől sem követelhetjük meg, pl. Fáy : Bélteky-ház, Régi pénzek, Kemény : Gyulay Pál, Arany : Az elveszett alkotmány. A tüzetesebben tárgyalt íróknál is kerüli az aprólékos adatokat, hivatkozásokat, különösen az évszámokat, e helyett rövid repertóriumban utal a vonatkozó irodalomra, mint ahogy Beöthy régebbi kiadásaiban volt és felvételét újabban is több oldalról sürgették. Az anyag ilyen megrövidítését általában helyeselni lehet a kisebb jelentőségű írók tárgyalásánál és a nem szoros értelemben vett szépirodalom mellőzésénél. Ámde tankönyvnél soha sem lehet szem elől téveszteni, hogy az nemcsak ösztönzést ad, irányt mutat az önálló tanulmányozásra, hanem kész ismereteket is nyújt az átlagos tanulók számára, akik többségben vannak s ezek szempontjából a túlzott tömörség többet árt, mint használ. Különösen az írói életrajzoknak ilyen szűkszavú vázlatát nem tudom helyeselni már csak azért sem, mert nem nyújt elég alapot az író egyéniségének és jellemének ahhoz az igazán tömör és mélyre bepillantó elemzéséhez, mellyel a méltatást bevezeti. Igaz, hogy a szaktanár feladata ezekbe a vázlatokba életet és melegséget vinni, de a legodaadóbb tanári munka mellett is rászorul a tanulók zöme arra, hogy a kézikönyvben is megtalálja az adatokat, mert az önálló utánjárás fáradságát csak azok vállalják, kik az irodalom iránti hajlamuknak már az iskolában jelét adják. Ezért sajnálom azt is, hogy a főbb irodalmi alkotások tartalmi ismertetését elvből mellőzte, mert a művek fejtegetésének csak ez lehet az alapja és ha j. tankönyv nem jön segítségére a tanulónak, még a közepes tehetségűek is onnan veszik a támogatást, ahol könnyebben találják : a „segédkönyveknek“ nevezett tartalmi ismertetésekből, melyekben a hangsúly nem a lényeges dolgokon van, a szerkezet és a jellemzés művészetének kidomborításán, hanem a minél részletesebb mesén. Természetesen nem betanulás céljából szükségesek ezek a tartalmi ismertetések, hanem inkább arra nyújtanak példát, hogy egy terjedelmesebb szépirodalmi alkotásnak hogyan lehet a lényegét röviden és világosan szavakba foglalni. A könyv anyagának elrendezésében az induktív módszert követi. Nem bízik a tanulóban, hogy a könyvhöz csatolt szemelvényeket lelkiismeretesen fel fogja használni, sőt talán a tanárt is rá akarja kényszeríteni a módszeres munkára s ezért előbb a szemelvényeket adja, azután jön a feldolgozás. A szemelvények kiválogatásánál mindig fel lehet ismerni a célzatosságot: az író egyéniségére, írói sajátságaira jellemző részleteket válogatja ki s a jegyzetekben meg is világítja, ezért többször felújít olyan költeményeket is', melyekről bizonyos, hogy a középiskolai tanítás folyamán már tárgyalva voltak ; nagyobb költőknél csoportokba foglalva cím szerint felemlíti főbb műveit is, hogy útmutatást adjon az önálló tanulmányozásra. A nagy költőket több oldalról is bemutatja, a kisebbeket egv-két jellemző darabbal. Ezek a szemelvények kb. 200 oldalt foglalnak le, 90 oldal a tüzetes tárgyalás, a többi marad a jegyzeteknek, repertóriumnak. Mivel ezek a szemelvények csak útmutatóknak tekinthetők, talán ezeknek a rovására lehetne a könyvet a fennebb jelzett irányban kibővíteni (pl. Petőfi Bolond Istókja 15 oldalt foglal el 1). Az egyes írók méltatásánál gondosan kimutatja kapcsolatát elődeivel, a nemzeti és világirodalmi hatásokat, melyek fejlődésére befolyással voltak, egyéni jellemének rövid, de sikerült rajzát s ezen az alapon építi fel munkásságának sokoldalú, értékes szemléletét. De csak 14 írót tárgyal ilyen részletesen (Vörösmarty, Bajza, Jósika, Eötvös, Szigligeti, Petőfi, Arany, Tompa, Kemény, Jókai, Madách, Toldy, Gyulai, Szász K.). A többieket csoporto
