Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 9-10. szám - Péter Zoltán: Német nyelvi és irodalmi továbbképző tanfolyam
300 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Thienemann Tivadar dr. pécsi egyetemi tanár irodalomtörténetfilozófiát adott elő, ismertetve a különböző irodalomtörténeti felfogásokat. Ügyes szembeállításokkal élesen világított rá az ellentétes irányok elvi alapjaira. így került megvitatásra, a szembenálló irányok mindkét részéről a legsúlyosabb érvek felsorolásával pl. a politikai és a tiszta irodalomtörténet, mint a tett és a szellem ellentétének megfelelője, az életrajzi és a mütörténeti irány, az individualista és társadalmi felfogású, a naturalista szubjektív, és objektív idealista elgondolású irodalomtörténet stb. Az előadó elfogultság, sőt nyílt pártállás nélkül hozta fel mindegyik álláspont indokolására a legnyomósabb érveket, döntést nem adott, határozott rendszert nem alakított ki, de felköltötte az érdeklődést és a törekvést a hallgatóságban az irodalomtörténetek eszmei hátterének vizsgálatára. Olyan súlyos problémákat vetett föl, amelyektől a középiskolai tanár sem vonatkoztathatja el magát, mert ezekkel szemben neki is szüntelenül állást kell foglalnia, mégpedig a gyakorlati élet halasztást nem tűrő sürgetőssége miatt sokkal rövidebb idő alatt, mint a kontemplativ életberendezésü tudósnak. Thienemann ragyogó előadásmódja, szellemtudományi felfogása kitűnően érvényesült ebben az óránként megismétlődő önmagával vívott eszmei párharcban, amikor egy-egy ellentétpárt alaposan megtárgyalt. Hogy mennyire sikerült a felvetett kérdésekkel megragadni a hallgatóságot, mi sem mutatta jobban, minthogy az előadások után megindult, illetőleg tovább folyt a vitatkozás, most már a hallgatók között. Koszó János dr. magántanár a legfrissebb, háború utáni német irodalomról adott erős vonásokkal felvázolt képet. Előadásának legnagyobb érdekessége, hogy a németség mai szellemi és világnézeti alapjára igyekezett helyezkedni, és ebből á szemszögből mutatta be az utóbbi évek kiemelkedőbb irodalmi termékeit és irányait. A fejlődés fontosabb állomásainak rövid útjelzése után részletesebben foglalkozott néhány jelentősebb íróval, ezeknek is inkább egy-egy reprezentáns művét mutatván be alaposan. R. J. Sorge, G. Kaiser, Fr. v. Unruh, Döblin, G. Hauptmann és Th. Mann (háború utáni működése), Hans Grimm (Volk’ ohne Raum), H. Stehr voltak a részletesen tárgyalt írók. Nem annyira az írók és műveik esztétikai értékelése, mint inkább problémaviláguk bemutatása volt az előadó célja. S mintegy a mai német élet levegőjét idézte fel a reprezentáns írók eszmekörének jellemzésével. A politikailag átfűtött eszmevilág és a beállítás azt a látszatot keltette, mintha az előadó mindenben azonosította volna magát a legújabb német politikai irányzattal, és ennek a tendenciának akart volna kifejezést adni, pedig csak az világosodott ki erősen fejtegetéseiből, hogyan készítette elő a mostani nagy átalakulást Németországban az irodalmi élet, hogyan tükröződik a német nemzet politikai megújulása az irodalmi viszonyokban. A modern nyelvoktatás életszerűsége és életközelsége megkívánja, hogy a tanár és a tanítás fenntartsa a kapcsolatot a lüktető élettel. E cél elérésében nagy segítségére volt a tanfolyam hallgatóinak ez az előadás.
