Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 1. szám - p. j.: Gondolatok a tanítóképzés reformjához
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 21 A törvényjavaslatnak igen komoly ellenzéke elvi szempontból a zürich-kantoni református egyház, amely a törvénytervezetben iskolafenntartó jogai csorbítását látja. A kanton református egyháza ugyanis saját tanítóképző-intézetet tart fenn. Az iskolafenntartó politikai községeknek tehát ezidőszerint módjukban van vallásos szellemben nevelkedett tanítót alkalmazni. Az egyetemi képzés e lehetőségétől megfosztaná a politikai községeket. Már pedig — mondja Hildebrandt, e könyv szerzője — a református híveknek joguk van ahhoz, hogy gyermekeiket a közterhekből fenntartott népiskola vallásos szellemben nevelje. Az állami tanítóképzés nem képes ilyen nevelésre alkalmas tanítókat képezni. Hiszen az iskola, mint állami intézmény, hol az egyik, hol a másik pártnak van a kezében, az állami tanítóképzés a vallás szempontjából rendszerint közömbös. E semlegességet meg is kívánhatja oktatói rendjétől. Nincs egységes, nincs határozott karaktere az állami iskolának, a semlegesség jelszava alatt a materiálizmus elvei is érvényesülhetnek. A nevelő határozott és kifejlett egyéniség : személyiség legyen. Ez az egyéniség keresztyén világnézetben fejlődjék ki: az ige szelleme hassa át a képzést, az igéből nőjjön ki és oda térjen az vissza. Az egyháznak és a nemzetnek ilyen tanítókra van szüksége. A zürich-kantoni református egyháznak a tanítóképzéssel szemben támasztott igényeit eddigelé kielégítette saját tanítóképző-intézete. A törvényjavaslat törvényerőre emelkedésével a tanítóképzés az -egyetemen történik — az alsó tagozat ugyanis csak előkészít —, tehát állami monopólium lesz. E körülmény csorbítja az egyház iskolafenntartó jogát, veszedelmes reá nézve azért is, mert a tanító- képzéssel az elemi oktatás teljes mértékben az államnak, illetve a lakosok világnézeti többségének, politikai pártoknak volna kiszolgáltatva. Az egyházért aggódó szerző tárgyi érveket is hoz fel a tervezett egyetemi tanítóképzés ellen. Az egyetem ugyanis, mint tudományos kutató- és oktatóintézet a tanítóképzés gyakorlati természetű feladatát nem oldhatja meg. Sokkal alkalmasabb erre a szeminárium, amelyben minden : a nevelés, a tanítás egy célt szolgál. A jó tanító- képzés nem annyira a tudás mennyiségén, a tárgyak sokféleségén fordul meg, hanem sokkal inkább a nevelésen, aminthogy a sikeres •elemi iskolai oktatás legfontosabb feltétele éppen a nevelői érzület •és gondolkodás. Tehát nem az egyetemen, hanem a szeminárium kiépítésével, az évfolyamok számának növelésével kell a tanítóképzést elmélyíteni. Íme, rövid tartalma ez érdekes kis könyvnek, amely egyszersmind apológiája a felekezeti oktatásnak. Megállapíthatjuk belőle azt is, hogy a svájci tanítóképzés története nagyjából ugyanazon fázisokat tüntet fel, mint a mienk és hogy a mi világi és egyházi kultúrpolitikánknak is ugyanazon problémákkal kell megküzdenie, mint a svájcinak, noha e problémák még nálunk távolról sem oly érettek a megoldásra, mint Svájcban. p. f.
