Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 5. szám - Kerecsényi Dezső: Egy magyar dolgozat vallomásai
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 175 A nagy háború minden borzalma és rémülete benne van ebben a generációban. Nem jelenti ez azt, bogy értelmileg alacsonyabb fokon állnánk, mint az előző nemzedék, de rajtunk van a világháború emlékének nyomása, s ez ütközik ki néha tetteinkben és gondolatainkban. Lássuk be, hogy a mai fiatalságnak sokkal több kísértéssel kell szembe- szállnia, ha csak a politikai szélsőségeket is vesszük... ( A jövő árnyéka.) És a jövő?... Sivár, nagyon sivár. Ha elhagyjuk a középiskolát, legtöbbünkre egyszerre rázuhan az élet, megindul a mindennapi kenyérért való nehéz küzdelem. Bizony nyomasztó érzés azzal a tudattal dolgoznunk, hogy a folytonosan növekvő szellemi túltermelés nemzcdékről-nemzedékre nehezebben megoldható kérdések elé állít bennünket. A mostani nemzedéknek azon kell gondolkoznia, hogy hogyan tud majd elhelyezkedni, ha végre kezében lesz a diploma. Nehéz ma pályát választani, mert nincs jövőnk, ha nincs protekciónk. Protekció... Fogalom ma az embereknél. Már a gimnáziumba is bemerészkedett, sok kárt okoz a gyermekek lelkében. (Szemben a felnőttekkel.) Mostanában sokszor halljuk a felnőttektől: „Hja, a mai fiatalság... így meg úgy !. ..“ Pedig ha meggondoljuk, talán őróluk is ilyeneket mondtak apáik. Nem ismertük ötéves korunkig az igazi szappant, nem ettünk zsemlét és kiflit. Minket kivittek sorbaállni élelmiszerekért a hideg téli napokon. Mi már korán hozzászoktunk a kényszerű takarékoskodáshoz. Minekünk kenyérkereset után kell néznünk. Nekünk le kell mondanunk a kultúréletnek sok öröméről... Ezzel szemben tőlünk ambíciót várnak és megdöbbenve állapítják meg blazirtságunkat. Tőlünk várják a nemzet elrontott sorsának kijavítását, holott az előző generációk hibásak a mostani helyzet felidézésében. Biztatnak folyton. Majd lesz valahogy. 1920 óta csak rosszabb lett. Ez az a „majd lesz valahogy“. Hol van az ifjúság aranykora, amiről nevelőink és tanáraink beszélnek, hiszen eddig minden csak nyomor volt? Ők Jókain, Mikszáthon nevelkedtek, mi Adyn, Babitson és Wellsen. Felvilágosodottabbak vagyunk náluk. Látókörünk szélesebbé vált. Foglalkozunk technikával, filozófiával, a napi politika, a közgazdaság és szociológia egyaránt érdekelnek. (Az önarckép vonásai.) A diákokat két csoportra lehet osztani: olyanokra, akik gondolkodnak és olyanokra, akik ezt nem teszik. Talán ez utóbbi az egészséges lelki fejlődés szempontjából a kívánatosabb. A fölmerülhető gondolatok ugyanis olyanok, hogy nem-tisztázásuk a legnagyobb veszéllyel jár, az életkedvet veszi el. Megoldást önmagunktól nem várhatunk, külső segítségtől meg az tartóztat, hogy büszkeségünk és bizonyos mértékű szégyenérzet visszatart ezeknek közlésétől. Zárkózottak, szélsőségekre hajlók vagyunk. Akaraterőnk gyenge, önbizalmunk megrendült. A mi lelkünk végletek között mozog, középutat nem ismer. Az egyik napon életünket adnók egy eszméért, a másikon már összeroppanunk és nem vagyunk képesek a legkisebbre sem. Egyik pillanatban idealisták vagyunk a végletekig, rózsás színben látjuk a világot, de a másik pillanat visszaránt a földre, ahol egyelőre csak jajgatást hallottunk. Igen könnyen befolyásolhatók vagyunk, egy-egy könyv egész világnézetünket meg tudja változtatni. Sokat hangoztatjuk modern felfogásunkat, 2*
