Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 4. szám - Gacsályi Sándor: Tanítsuk-e a második modern nyelvet
126 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE leg is megbecsült tanárság kell és nem olyan, mint a mai, amelynek energiáját felőrlik a mindennapi megélhetés ezernyi bajai. Erre a condicio sine qua non-ra teljes kartársi szeretettel hívom fel a miniszter jóindulatú figyelmét, hogy, amikor lehet, segítsen a mai áldatlan állapotokon. Ennyi volt körülbelül a felszólalásom, amelynek itt a vázlatát adtam. Az egész értekezlet rendkívül értékes tanulságokkal szolgált, kár, hogy nem adnak ki róla nyomtatott jegyzőkönyvet, mert akkor minden érdeklődő okulhatna belőle. Hóman Bálint miniszternek mindenesetre igen nagy érdeme az, hogy egy ilyen elsőrangú kérdés megoldásánál szakközvéleményt iparkodott teremteni. Hasonló értekezlet, ha jól emlékszem, 30 év óta nem volt nálunk és az azóta történt sikertelen reformálások főoka éppen ebben keresendő. A mostani kultuszminiszterre azonban igaz, hogy „vér nem válik vízzé" : pedagógus családból származik és így megbecsüli a köznevelés munkásait. Adja Isten, hogy mostani vállalkozása és elgondolása minél előbb testet ölthessen : ezt a magyar nemzeti közművelődés érdekében melegen óhajtjuk. Debrecen. vitéz Bessenyei Lajos, Tanítsuk-e a második modern nyelvet? A mai középiskola emlékeztet egy olyan hajóra, amely túlterheltsége következtében közel van az elsülyedéshez. A riadalom nagy, mert valószínűnek látszik, hogy ki kell dobni valamit, ha a hajót meg akarjuk menteni. De mit? Ez az a nehéz kérdés, amelyre pedagógusaink ma kevésbbé tudnak egységes feleletet adni, mint bármikor. Mindenki a maga portékáját dicséri s miközben annak nélkülözhetetlenségét igyekszik bebizonyítani, sejtetni engedi, sőt olykor nyíltan meg is mondja, hogy a szomszédjáét nyugodtan ki lehetne dobni, mert az többé-kevésbbé felesleges ballaszt. Mindezt természetesnek is kell tartanunk, mert az ember nem volna ember, ha nem így tenne s azon sem csodálkozhatunk, hogy a legváltozatosabb mentőötletek között ott szerepel a második modern nyelv mellőzése is. Az ilyen szubjektív, érzelmi aláfestésű javaslatokkal talán nem is kellene külön foglalkoznunk, ha e mellett nem jelentkeznék mind erősebben a legelfogulatlanabb elmékben is az a meggyőződés, hogy a középiskola túlterhelt hajójáról valóban ki kell dobni valamit. S lehetségesnek tartom azt is, hogy minden egyéni vonatkozás nélkül, tisztán a helyes megoldás őszinte vágyától vezettetve, tegye föl valaki ezeket a kérdéseket : Nem volna-e helyesebb a második modern nyelv tanítását mellőzni s az így felszabadult időt a német nyelv tanítására fordítani? Nem felesleges-e két nyelvet tanítani akkor, amidőn tanulóink egyet sem képesek elsajátítani?