Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 2-3. szám - Barla Szabó Jenő: Barla Szabó János
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 77 1802-ik év június hónapja elején, megkeresztetettem azon hónap 7-ik napján. Tanulásomat a helybeli iskolában kezdettem, folytattam az atyai háznál, aztán a csurgói gimnáziumban. Innét Debrecenbe mentem az 1820-ik évben ősszel október hónap végén. Az iskolai ó épületben az első szobában együtt laktam — fájdalom már elhalt — kedves testvérbátyámmal, Barla Szabó István dobszai volt lelkésszel, Kovács Józseffel, Szászi Istvánnal, Czike Károllyal, Bőd Péterrel, Tóth István tanuló társammal. Úgy nevezett kettős quadrán éltünk, ez abból állott, hogy minden délben volt három font húsúnk vastagétellel, ugyanennyi estve is, kenyeret adott néha az iskola. Miután a tavaszi vizsgát kiállottam ez évben hagymáz betegségbe estem, melyből a jó Isten dr. Szentgyörgyi ur hűsége és tudománya által kiszabadított s úgy megáldott, hogy soha azóta fekvő beteg nem voltam. A második évben a felső emeletre a 7. szobába mentem lakni, lakostársaim neveit most is jól tudom. A főzetéshez képest lakostársaim nevei a főzetés rendje szerint hexameter versbe igy jöttek össze : Barla, Szabó, Gábor, Pál, Nagy, Czeglédi, Bereczki. Heten voltunk együtt főzetők, úgyhogy a Szabó név nem ■enyém, hanem Szabó András nevű tanulótársamé. Gábor s Pál szinte vezetéknév. Pál András most földesúr Jákóban, Somogybán. Ezen társaságban a tanulásban gyakran akadályoztattam, úgyhogy különösen a történettant nem tanulhattam meg a tanár ur könyve szerint. Azonban annyira mégis mindig elkészültem, hogy saját stylusommal folyvást el tudtam azt mondani. Szerencsétlenségemre Lósi, másként Császári Imrének — kinek atyja csurgói tanár is volt — elibeléptem osztályomban az első év végén. Ez a Lósi rokon volt a történet tanár Péczely Józseffel, kinek nem tetszett az, hogy Lósi elébe léptem, mint olyannak, ki igen szorgalmatos, jó erkölcsű tanuló is volt s a történettant szó szerint megszokta tanulni és sebesen elmondani. Egyszer a többek közt felhívott Péczely ur a görög nyelvből feleletre, mert a görög literaturát is ő tanította. Ezen nyelvben a csurgói tanulók általában járatosak voltak, mint kik ezt Csurgón is tanulták. Én több tanulótársam előtt le szoktam fordítani a görög feladatot s az egész osztály jól ismerte ebbeli jártasságomat. Midőn feleltem, valamely szót kérdezett tőlem, t. i. hogy mi a témája?... Én nem értettem a kérdést, a tanár urra néztem. Ő azonban ahelyett, hogy a kérdést ismételte volna, mint szolid tanító szokta, így kiáltott rám : ,,ubi habes aures, oculos nequam?“ (Hol vannak füleid, szemeid?... semmirekelő !) Menykőcsapás volt ez nekem ! Mert soha életemben mégcsak engemet rosszaló szót sem hallottam tanítóimtól. A rám dörgött szavak után leültetett. Szólni nem mertem, nem mertem menteni magamat, nem mertem mondani, hogy a feltett
