Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 10. szám - Illyés Endre: A diákszerelem vallásos és erkölcsi elemei
316 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE ember. Még csak édességéről ismerős az érzelem, hol a fájdalom árnyéka sem tűnik még fel. Még akkor is édes a szerelem, ha köny- nyeket fakaszt. Nem kell sajnálni tőle még könnyeinket, bánatunkat sem. De az a föld, melyről beszél... napjaink előtt úgy áll, mint fénylő paradicsom, ahol elég az élet öröméhez az egymás látása, a távolról, tisztelettel való, szóban ki sem fejezett imádat.“10 11 Az imádott „olyan magasan van fölöttünk, mint a csiilag az égen. Az ember csak nézi, nézi és vágyódik utána, de, úgylátszik, sohasem emelkedhetik fel odáig.“11 De mégis vonz az ideái. Látása megrészegít, egy, talán nem is oda szóló mosolya üdvözít. A remegés, a várás, a belsőből felcsapó újabb látomások lángja állandó hullámzásban tartják az ifjú lelkének tükrét. Remek ieírását találtam Gárdonyinál e lelki állapotnak : „Nekem nyújtotta (az aranypénzt) a tenyerén át lefelé fordítva. A keze belesimult a kezembe s én azt hittem, elájulok, valami olyan boldog, bűvös zsibbadás nehezült rám a keze érintésétől... S attól fogva valami nehéz, édes nyomás volt rajtam. A hangja olyan volt nekem, mint a zene. Ha szobámban ültem s ő haladt át a folyosón, a szívem dobogása is ellassult, míg boldogan figyeltem a cipője kopogására. Ha mellettem suhant eí és megérintett a szoknyája, szinte belekábultam... Érdeklődéssel néztem a lába nyomait, az árnyékát s ha nem nézett rám, őt magát: az arca, keze minden kis részét, haja szálainak finom hajlását, a mozdulatait. Csodálatos volt nekem minden és gyönyörűséges... Egy reggel, hogy a templomból haza tértünk, én hoztam a két hölgy imádságos könyvét s . . .nem tettem le az asztalra, hanem mintha szórakozottságból történne, bevittem magammal a szobámba. Előforgattam a szentképeket a Hedvig könyvében és csókoltam őket, mint ahogy ő csókolta a templomban. Csókoltam a könyvet is kívül-belül, csókoltam és ráborultam.“12 A diákszerelem első állomása ez az egy helyben álló, vagy kis körben mozgó, szemlélődő távoli szerelem. A titokzatos, az érzékfeletti világában mozog az érzéshullámzás. Talán nem is ismeri személyesen imádottját az ifjú, lelke mégis tele van vele. A tisztelet, hódolat, a halhatatlanra való vágy, mélységes szeméremérzés jellemzik e rajongást. Az érintés, az érzékiség legkisebb vágya sem lép fel, vagy ha igen, azonnal kiszorítja a szent láng. Évekig is eltarthat ez az állapot, míg megelégszik azzal, ha szabad távolról nézni, csodálni „őt“. Az ideál ruhájának színe, arcának vonásai, elejtett, máshoz intézett szavai, az ablakából kiszűrődő fény, a redőny lehúzása, a róla hallott bármiféle hír : a „szeret — nem szeret" sarkai körül helyezkedik el kedvező, vagy kedvezőtlen előjellel. Órákig képes sétálni az imádott ablaka előtt, hogy bár árnyképét is, de megláthassa. Virágokat visz napról-napra az őt jelképező fa elé. Képével alszik el s képével ébred fel. Félénken keresi az alkalmat, 10 Ch. Wagner : La jeunesse. 361. 1. 11 Szitnyai : Aranykarika. 264. 1. 12 Gárdonyi : Szunyoghy Miatyánkja. 76—77. 1.
