Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 10. szám - Illyés Endre: A diákszerelem vallásos és erkölcsi elemei
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 315 betöltő valaki a „nő“. „Az érzékiség teljes felébredése oly színt ád gondolatainknak, mellyel azok eddig nem bírtak. A képzelődés is kiveszi a maga részét. . . Az ember nem egy meghatározott nőt szeret, hanem „szereti a szerelmet“. Ebben az időben az átalakító képzeletnek olyan hatalma van bennünk, a túláradó életnek olyan ereje, a kifelé való nyilvánulásnak, valamelyes cél szolgálatába állásnak, az önfeláldozásnak olyan szüksége, hogy ez valóban áldott egy korszak.“7 A sóvárgott szépség hordozója nem lehet sem az én, sem a hasonlónemű. Az élő szépség hordozója, a leány, nem késik sokáig megjelenésével. Az idegen test szépségében, kedvességében, gyöngédségében való gyönyörködés, annak bármi vágyása, a szerelem egy szempillantás alatt rabul ejti az ifjút. Elég az utcán megpillantani, a színházban, társaságban meglátni és megindul a ,,kristallizáció“ folyamata, azaz a lelket megragadó személy egyszerre a világ szépe lesz, minden jóság, finomság, nemesség, eszményiség teljességének hordozójává válik. Az „ideál“, „ő“ testesíti meg mindazt a kívánatos értéket, amiért érdemes élni, érdemes küzdeni. „0“ lesz a lélek hordozója, kinek szemeiből az üdv sugárzik, kinek léte maga a csoda, úgyhogy a föld alig méltó hordozni „őt“. Az eszmény hordozója, kire az ifjú szent hódolattal és csodálattal tekint, lehet kisebb, egykorú, de gyakran idősebb leány, vagy éppen asszony. Az ifjúnak e szerelmi rajongó állapotát esztétikai szerelemnek nevezhetjük. „Az ifjú csak egy olyan élő szernélgiség halandó edényén keresztül közeledik az eszményhez, amely számára a messzi távolban fekszik, akibe magát beleérzi, akit (idealizálva) megért, akivel szimpatirozni tud.“8 Az eszményképnek ugyan nagyon kevés köze van ahhoz a képhez, melyet az ifjú róla alkotott magának, sőt csupán csak a létezés és a róla alkotott érzéki kép vonaláig egyezik a valóság és az eszmény. De ez nem okoz egyelőre bonyodalmat. Az ifjú élvezi saját fantázia-képének pompáját, sugárzó lényét; tele van az újabb látásuk által felébresztett sejtelmek, eszményítések boldogító árjával. „A szerelem elénk tárja legfenségesebb balgaságait, bohó szeszélyeit, a tér- és időbeli végtelenség merész álmait. Szorosan az eszményi törekvések mellett találjuk azonban az első érzéki vágy heves, céltalan kitöréseit és az ifjú-képzelem az érzékiség első lázával megrendíti a gyönge, törékeny szervezetet.“9 Ha eddig a „mással“ nem törődött, holt szívvel járt az ifjú, most kinyílik szíve s az örök szerelem dicsfényéből övezetten bevonul oda „ő“. A titkok legnagyobbika, legboldogítóbb, egyben legfájdalmasabb faja befészkeli magát lényének rejtekében. Az élet szépsége, királyi gazdagsága felnyílt előtte. „Napkelet földje, tele frissen nyílt harmatban és napsugárban fürdő virágokkal; szűzi föld, hova még láb nem lépett, melyet por, szenny be nem mocskolt. Ez a szerelem kinyílásának földje, hova az ifjúság barátságán, mosolyán és játékán át jut az 7 Payot : Az akarat nevelése. II. 103. 1. 8 Spranger i. ni. 94. 1. 9 Mantegazza : A szerelem élettana. 168. 1.
