Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 7-8. szám - Megjegyzések
260 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE szólani, legyen szabad tisztán a történeti igazság szempontjából a következő helyreigazítást tennem. A középiskolai államsegélyt időrendben nem az általa felsorolt egymásutánban követték az állami segélyezések, hanem a következő sorrendben : az 1893. XXVI. te. alapján a népiskolai tanítói fizetéskiegészítések, az 1894. évi XXVII. te. alapján a teológiai akadémiák tanárain kívüli tanárok nyugdíja, az 1898. évi XIV. te. alapján a lelkészi kongrua, és csak végül a tanári fizetéskiegészítések. Dr. Zoványi Jenő. „Kiprédikált tanítók.“ Debrecen egyik református papja szószéken emlékezett meg az új iskolaév küszöbén a felekezeti iskolák bajairól. Beszédében, mely azonos szövegben több alkalommal is elhangzott, tehát széles rétegekhez szólt, nagyon súlyos bírálatot mondott közoktatásügyünkről, általában („Trefort Ágoston óta semmi sem haladt !“) a külföldi iskolák új módszereinek behozását sürgette. De megemlékezett a tanítótestületekről is. Mivel nem állanak krisztusi alapon, úgymond, a gyermekeknek követ adnak kenyér helyett, kígyót hal helyett. „Nekünk (az egyháznak) jogunk van számon kérni a tanítóktól, hogy ha az egyházi fizetést élvezik, miért nem látogatják a templomot és nem vesznek úrvacsorát.“ Ezt a beszédet tudomásom szerint két iskola növendékei is hallgatták, akiket tanári felügyelet mellett az illető intézetek vezettek a templomba. Pedagógiai szempontból kissé aggályos vitás kérdéseknek egyfelől amúgy is az iskolák ellen ingerült, nem is egyforma kultúrfokon álló templomlátogató egyháztagok, másfelől tanuló ifjúság elé vitele. Azért emlékezem meg az esetről, mert a kölcsönös vádaskodásnak ebben a pokoli idejében különösen érzékenyen érintenek bennünket az ilyen nem megfelelő helyen elhangzott nyilatkozatok. Az illető lelkésznek, akit egyébként a nevelésügy lelkes barátjának ismerünk, lehet jogosult kifogása a tanítótestületek vallásos élete ellen, de annak a megtárgyalására kedvezőbb alkalom volna, mondjuk, egy tanári, tanítói értekezlet. Az éles bírálat pedig igazságtalan azért, mert egyetlenegy hanggal sem emlékezik meg arról, hogy a tanítók dolgoznak is, áldoznak is, állandóan feldúlt lelki állapotban lévén, sem felejtkeznek meg kötelességükről. Az éremnek két oldala van — sajnos, a társadalomban egyre inkább szított tanítóellenes hangulat már termi is mérges gyümölcseit. S. B. A Budapesti Hírlap és az iskola. Fent írt című nagy elterjedtségű, napilapunk f. évi szeptember 16-án Veni sancte c. vezércikkben a tan- könyvkérdéssel foglalkozik. Alig bírjuk megállani, hogy erről az egyfelől teljes mértékben „loyalis“, másfelől mérges nyilakat rejtegető kis cikkről őszinte bírálatot ne mondjunk. De inkább az állításait vegyük szemügyre. „Az új iskolai rend szerint három hónapra kinyújtózkodott szünet“ — ezzel kezdi. Elvégre nem minden tanár szenved aggkori elmegyengeségben, hogy ne értené meg a célzást : persze, szünet, mert a tanár uraknak így kényelmesebb ! Bezzeg azelőtt! Ezt írja egy lap, amelyik síppal, dobbal és trombitával