Protestáns Tanügyi Szemle, 1932

1932 / 7-8. szám - Megjegyzések

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 261

helyeselte a balatoni és egyéb érdekeltségek akcióját a szünidő megnyújtására vonatkozóan, védelmébe véve az agyongyötört gyermekeket az iskola ellenében. Aztán egy elegáns fordulattal meghajtja cikkíró az elismerés lobogóját volt kultuszminiszterünk előtt, mintegy mosakodván : hiszen igaz, sok minden történt — amit az állam megtehetett, az mind megtörtént ! Cikkíró aligha tudja, hogy mi ma éppen közoktatásügyünk túlméretezésének az átka alatt nyögünk és hogy ez ellen éppen a tanárság küzdött minden erejével, mert érezte, hogy sok új intézmény a régiek rovására, nem tisztán kultúrális célból épül. Cikkíró szerint az állam megadta a lehetőségeket — csak a tantestületeken múlik, hogy az iskolákkal baj van ! Baj, mert a miniszteri rendeleteknek „puha engedékenységből“ nem tesznek eleget, nem rostálnak eléggé. Mindenesetre megtisztelő reánk nézve, hogy csak puha engedékenységet ír és nem azt, hogy pénzzel, vagy ajándékkal vesztegetnek meg bennünket a szülők. Szeretném cikkírót egy ablakból kiugrási jelenetet rendező hisztérikus, modern diák- gyerek vagy diákleány és egy állástalan, nyolcgyermekes özvegy közé odaállítani, akinek egyetlen reménysége, fanatikusan ápolt reménysége ! — a gyermeke taníttatása. Az emberevő tanárhiéna és a „puha“ „oktatószemélyzet“ között egy középlény kialakulását mi szeretnők legjobban megvalósítani — elárulhatom, sok nyugtalan éjszaka, rengeteg lelki harc és verejtékes munka közepette. Az már aztán csak örvendetes jelenség, hogy az objektivitásnak a kívánt fokát a „szakmabelieknél“ annyival, olyan végtelenül sokkal jobban bírnák megvalósítani az iskola bírálói. Akik talán mellesleg szülők is — és akkor esetleg a maguk fején tapasztalták a modern gyermek nevelésének egynémely nehézségeit. Cikkírónk azonban megemlékezik arról is, ami a legfőbb tárgya tulajdonképpen : a tankönyvgyártásról. Itt is van állami rendelkezés, helyes és méltányos — „de begyökeresedett érdekeltségbe ütközik“. Szeretnők, ha ez a mondat egy cseppet világosabb lenne — így t. i. nagy jóakarattal egy halvány kis célzást a nyomdavállalatokra is bele lehet magyarázni. Azonban a cikkíró aligha elmélkedett még azon, hogy a tankönyvgyártást egyetlenegy kéz szabályozza : az államhatalomé. Miniszteri engedély nélkül nincs tankönyv.

Bennünket az a beállítás bánt a legjobban, mintha a tanítótestületek a maguk anyagi érdekei miatt egyenesen a V. K. M. ellenére cselekednének.

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium mindent megtesz a visszás állapotok megszüntetésére — ám a tanárságba nem ütközik bele, mert hiszen nekünk a legnagyobb könnyűség, ha a tankönyv- beszerzés keserveitől a szülőket és az iskolák segítőkönyvtárait megkímélhetjük. (Mert ilyenek is vannak és virágzanak, alázattal jelentem.)

Ama macskák, akikről derűs hangulatú cikkírónk „hadd nyávogjanak !“ szóval vesz búcsút, sokáig abban a balga hitben éltek, hogy a társadalomnak, a magyar jövőnek szüksége van rájuk. És ennek