Protestáns Tanügyi Szemle, 1932

1932 / 6. szám - vitéz Bessenyei Lajos: Elnöki megnyitó az ORTE ceglédi közgyűlésén

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

175

Úgyhogy mindent összegezve, elmulhatik a jelenlegi gazdasági világválság, az anyagi viszonyok újra megjavulhatnak és ezek folyományaképpen ismét bőven csörgedezhetik az államsegítségek imént már alig szivárgó ere, de én azért az előbb kifejtettek alapján hirdetem : nem e: a megjavulás igazi útja, nem a minden áron való elállamosítást kell hajszolnunk, hanem ellenkezőleg, vissza kell térnünk minél előbb és minél teljesebb mértékben, akár százszázalékig, az anyagi önállóság ösvényére, a pénzbeli függetlenség és az önerejií fenntartás fellegvárába.

Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy sokan kételkedve, ellenmondással hallgatják ezt a gyógyulási folyamatot. Képtelenségnek Ítélik, hogy ma, amikor az állami és községi adóterhek alatt roskadozunk mindnyájan, akkor még tetejébe vállainkra szedjünk újabb és jelentékeny egyházi kötelezettségeket is. Én azonban teljes meggyőződéssel vallom és kiáltom oda a fejcsóválóknak, a kétséges- kedőknek, az aggodalmaskodóknak, az okoskodóknak és más mindenkinek : atyámfiai, református testvéreim, megkérdezem tőletek először is azt, hogy igaz kálvinistáknak, hűséges hitsorsosoknak tart- játok-é és érzitek-é magatokat?, mert, ha igent mondtok, akkor vállalnotok kell minden földi keresztet is zúgolódás nélkül, már pedig az adó, mégha súlyos is, sok is, semmiképpen sem Golgotajárás, csupán igények mérséklése, némi lemondás, esetleg egy kis tűrés és szenvedés. Nem hiszem, hogy a magyar kálvinisták sok százezrei közül sokan lennének, akik ebben ne értenének velem egyet. Nem hiszem, hogy annyira Inéltatlan és elfajult utódai lennénk eleinknek, akik legalább ugyanilyen mostoha viszonyok közt, az én megítélésem szerint azonban sokkal zordabb időkben, akartak és bírtak jókedvű adakozók lenni. Gondoljunk csak a XVII. század török-martalóc világára, vagy a XIX. századeleji devalvációs esztendőkre és olvassuk el pl. ezen korokból a híresnevezetes református főiskolák történetét, lehetetlen, hogy fel ne ujjongjon a szívünk, amikor a bőkezű, gyönyörűséges adományok, alapítványok egész tömegével találkozunk. Hát mi már annyira elhitványodtunk volna hitünkben és annyira alásüllyedtünk volna erkölcsi felfogásunkban, hogy azokat, amiket őseink sokszoros kiadásokkal megalkottak, mi egyszeres és csekélyke áldozathozatallal még fenntartani sem bírnánk? Nem, ezt nem bírom elhinni, még ha mindenki az ellenkezőjét állítaná is. Mert, ha ez igaznak bizonyulna, akkor egyszersmind meg lehetne húzni a lélekharangot a haldokló magyar kálvinizmus felett. Ennyire pedig még a legsötétebben látók szemében sem jutottunk. Azért ismétlem most meg, amit bevezetőleg mondottam : hitbeli szükségesség, a kálvinista vallás alapelveinek logikai postulatuma azon meggyőződésem, amely hisz a magyar református nevelésügy szebb jövőjében és ezt egy önálló anyagi megerősödés, egy független pénzbeli berendezkedés útján reméli megvalósíthatónak.

Persze, ennek az útja hosszú, meredek, fáradságos. A régi kálvinista, puritán nevelésnek kell itt legelső renden megtenni a maga