Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 6. szám - vitéz Bessenyei Lajos: Elnöki megnyitó az ORTE ceglédi közgyűlésén
174 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE A kálvinizmus négyszázéves alapelve, sokáig vágyva-várt, küzdveremélt célja : szabad egyház szabad államban, ekkép tolódott el a helyes, egyenes irányból ferde, mellékútakra és a látszólagos, tetszetős, külső sikerért így áldoztuk fel a valódi, üdvösséges, belső áldást, hitünknek fundamentális érdekét és erősségét. A kálvinista Ézsau-egyház így adta el egy tál lencséért az állam-Jákóbnak a maga életerejét, évszázados szilárdságát, az evangéliom kősziklájára épített hajlékát. Pedig ez az előny először is csak látszólagos, mert az államnak sem hull az égből a ropogós bankó és a pengőarany, hanem mi, adófizető polgárok, adjuk azt össze; ha tehát egyházi célokra egyre több állami pénzt kérünk, akkor az adóprés egyre jobban szorít bennünket, már pedig mégis csak célszerűbb és igazságosabb, ha az egyházi célra szánt és bekívánt adóinkkal mi, a református presbitériumok, közvetlenül rendelkezünk és nem közvetve az állami szétosztás útján részesedünk abból. Másodszor csak tetszetős, de mélyebben megvizsgálva : hamis, talmi, csalárd, mivel rákapatta híveinket arra a vétkezésre, amire az ember úgyis ösztönszerűen hajlamos, t. i. a fösvénységre, a nem-adakozásra, a szívünk és zsebünk bezárására akkor, amikor pedig ki kellene azokat nyitnunk és egyházunk, iskoláink közszükségleteit adományainkkal kielégítenünk : ma, ha kérnek tőlünk, önkéntelenül is tagadólag rázzuk a fejünket és a másiknak a bugyellárisára nézünk. Harmadszor csak külsőleges ez az előny, mivel kizárólag anyagi hasznot jelent, azt is csupán hibás számítási viszonylatban, míg ugyanakkor egyházunk belső élete, lelkifolyamata súlyos válságba sodródott, amelynek örvénylő forgataga — ki tudja —, hol és mikor áll meg? Hiszen ráépítettük jóformán egész egyházi, de különösen szűkebb térre szorítva: csakugyan egész iskolai berendezkedésünket az államkincstár állandó segítségére, pénzbeli támogatására s ennek következtében ma, amikor ez a forrás mind jobban-jobban eldugul, a tápláló ital hiányában elpusztulás fenyegeti szellemi magzataink jelentékeny tömegét. Tegyük fel, bár ettől Isten óvjon meg bennünket, hogy államcsőd következnék be, vájjon gondolkozhatunk-e azon, mily végzetesen omlanának össze református közép- és elemi iskoláink, legalább is igen nagy százalékban és hány református tanár és tanító maradna máról holnapra kenyér nélkül? De az elállamosítás azért sem ajánlatos, mivel jöhet olyan politikai irányzat, amely programmszerűen elválasztja egymástól az egyházat és az államot, amint ez több nyugateurópai államban már meg is van. Most a mi államkincstárunk szeretne és akarna is adni nekünk, felekezeteknek, annyit, amennyire szükségünk volna, de nem bír, mert üres. Mikor pedig, még ha képes lenne is az adásra, egyszerűen, megtagadná azt, mivel az uralkodó politikai felfogás így kívánná. Pedig ez a lehetőség, a többségi politikának ilyen irányú kialakulása, sem tartozik a képtelenségek körébe, sőt azzal nagyon célszerű számolni, mint bekövetkezhető eshetőséggel.
