Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 5. szám - Nagy Miklós: Didaktikai megjegyzések a mathematika tanításához
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 149 Pedig volna megbeszélnivaló éppen elegendő ! S hogy terméke- nyülne a lélek, milyen bő aratásra lelne a középiskola ilyen irányú eszmecserék, vitatkozások, könyvek és cikkek nyomán ! Hiszen nincs a középiskolai oktatás és nevelés területén talán egyetlen kérdés sem, amely szikkadt talajként ne várná a gondolatok elevenítő esőjét. Nincs még egy munkaterület, amelyen több hálás, szükséges és hasznos téma kínálkoznék a dolgozni akaró ember számára. Megbízatásomnak megfelelően most a mathematikai és fizikai oktatás területéről szeretnék néhány kérdést inkább csak felvetni és érdeklődést gerjeszteni. * A tanítás legkezdetlegesebb módja az lehetett, hogy a szülő vagy a tanító valami előre megállapított készséget vagy ismeretet átadott, megtanított növendékének úgy, hogy a közös foglalkozáson túl egy perc időt sem kellett a tanítványnak tanulásra fordítani. A szükség szerint akár százszor is elrecitálták az emlékezetbe bevésendő kevés ismeretanyagot s akár százszor is megcsinálták azt, amit később a növendéknek önállóan el kellett mondani és meg kellett csinálni. Egyszerű és biztos eredményt adó módszer ez, de csak akkor alkalmazható, amikor a rendelkezésre álló időhöz képest nagyon kicsi a tanulnivaló. Az ismeretanyag növekedésével párhuzamosan jelentkezik a recitáltató módszer, amelynél a tanító könyvekből feladja a leckét, a tanuló ezt otthon bemagolja s a tanító munkája csak arra szorítkozik, hogy a feladatot kikérdezze, a tanuló otthoni munkáját ellenőrizze. .Száraz és lelketlen eljárás ez, amely látszatra szép eredményt mutathat ugyan fel, de kiöli a tanulóból az érdeklődést s megutáltatja vele még a legélvezetesebb tárgyat is. Nem csuda, ha panaszkodtak ellene szülők és tanulók s nem csuda, ha jogos kritikát váltott ki a gúnyosan emlegetett „iskolamesterek“ ilyen methodusa. Ennek a módszernek az emlékével kell még ma is küzdeni a középiskolának és a középiskolai tanárnak. Haladást jelentett már ennél a módszernél az is, ha a tanár prelegáló módon előadta a következő órai anyagot. Hála Istennek, ma már nagyon kevés tanár jár ezen a begyepesedett úton. Jött az új módszer, amelyet talán kutató módszernek nevezhetünk s feladatául tűzte ki az új ismeretanyag közös iskolai munkával történő feldolgozását. Kettős kényszer alatt hódított gyorsan teret ez az új módszer. Egyrészt maga az iskola is belátta, hogy a feleltető módszerrel sok kérdés homályban marad a tanuló előtt, mert az új anyagot nem tudja önálló munkával szervesen beilleszteni régi ismeretanyaga közé, másrészt a szülői ház követelte az évről- évre mindig jobban felhalmozódó otthoni munka megkönnyítését, így a tanár az új anyag feldolgozásánál a tanulók régebbi ismereteit felhasználva, az új anyag minél nagyobb hányadát igyekszik magukkal a tanulókkal levezettetni és megértetni s csak ott lép akcióba, 2
