Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 2. szám - Dr. Törös László: A középiskolai latin nyelvtanítás hatása a tanulók magyar nyelvérzékére
64 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE dolgozatában, mert nagyon sokat éppen árnyalatbeli finomságánál fogva nem is igen lehet egyenlő értékű magyar szóval pótolni. De hát azért irtogatjuk, hogy csak a legszükségesebbre szorítsuk később az életben az idegen szavak használatát. Ha a németek rettentő erőlködések árán bár, de mégis megpróbálják intézményeik latinos-franciás elnevezéseit is némettel pótolni, miért ne pótoljuk mi is, akik minden reménységüket a maguk lelke gazdag vetésében vetik. Ilyen elenyésző nyomokban találunk úgynevezett káros hatásokra mondatszerkesztésünk terén is: ezek komolyabb bűnök volnának. Szerencsére még e tétel hozzám kerülése előtt csinálgattam feljegyzéseket tanítványaim dolgozatai javítása közben, s még leginkább egyes jelző használatokban találtam a latinra visszavezethető nyomokat, noha más latin törzsbeli nyelv is gyanúsítható a hatással. Gondolok ilyesféle kifejezésekre, amelyeket szándékosan hozok fel éppen modern müvek fordítása címéből: A megszabadított Jeruzsálem, Az elvesztett paradicsom. A latin nyelv éles tulajdonsága, hogy szereti a fogalmakat önállósítani, s e köré csoportosít minden jelzőt, ilyenformán birtokos szerkezetek helyett, amelyekben mégis két önállósított fogalom szerepelne, szívesebben használ egy középponttal bíró melléknévi jelzős szerkezetet. Hasonlít ez az összetett mondatokban annyira markánsan ható törvényre, amit „az alany egysége" címen ismerünk. összetett mondatokban hajdan különösen érzett a latin coniunctivusos szerkesztések hatása, de ezt nem annyira a nyelv lelki tapadásának kell betudni, hanem a biblia fordítók, szentírás-magyarázók ama törekvésének, hogy szóról szóra igyekeztek visszaadni az Isten igéjét, hogy semmi azokból el ne vesszen. Pedig hát csak elveszett belőlük, mert egy nyelvet nem lehet sohasem tökéletesen átvinni a másikba, vagy ba megpróbálja valaki, szörnyszülött lesz belőle. Nem régen még olyan kis összetüzés-féle volt az érettségi nem éppen vezető szerepű résztvevői és egy szaktanár között azért, mert az érettségin magyarosan fordítottak a diákok, Uram bocsá', még ilyesmit is bemertek szőni: „pedig még legénytoll sem pelyhedzett álián“, ami Nisus és Euryálus ismeretes sorának fordítása: Óra puer signans intonsa iuventa. Örömmel látom, hogy ma már a miniszteri utasítások egyenesen követelik az ilyen fordítást, ami kétségkívül nehezebb is, mert két nyelv szólamainak, lelkének alapos ismeretét követeli. Igen, az az igazi fordítás, amely úgy szólaltatja meg az idegen írót, mint ahogy az irt volna a mi nyelvünkön, ha magyarnak született volna. Bacsánvi meglátta már ezt az igazságot, hirdette bátran, s attól kezdődik a magyar műpróza fellendülése. Tegyük hozzá mi iskolai szempontból : magasabb fokon, ahol már nem kell a nyelvtan alapismereteivel bíbelődni, fordíttassunk mindig magyarosan, ez a legjobb ellensúlyozása annak a csekély rontó hatásnak is, amit a latin nyelv a magyarra gyakorolna, s egyben élénk és tanulságos visszatükröztetője annak a különbségnek, amely a nyelvek gondolkodása közt megvan. Különben záradékul szabad legyen még csak annyit mondanom, amit nem is nyelvész, hanem fizikus kollégám állapított meg, hogy egy esztendei német tanítás többet ront
