Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 2. szám - Dr. Törös László: A középiskolai latin nyelvtanítás hatása a tanulók magyar nyelvérzékére
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 63 A középiskolai latin nyelvtanítás hatása a tanulók magyar nyelvérzékére/ Mélyen Tisztelt Értekezlet! Meglephet talán egyeseket elődásom címe, de előre kijelentem, hogy én ebben ártatlan vagyok. Talán bizonyos támadások tették szükségessé. Egyszerűen hódolattal engedelmeskedtem érdemes elnökünk felszólításának. Sőt ennek a tételnek is története van, amit el kell mondanom csattanós bizonyítékul feleletem első részéhez, amit nagyon röviden fogok elintézni, hogy annál jobban kidomborítsuk némely vádaskodások feletti meglepetésünket. Első formájában így hangzott a gondjaimra bízott tétel: „Mennyiben hat károsan a latin nyelv tanítása a tanulók magyar nyelvérzékére?“ Gondolkodtam rajta, mutattam tanártársaimnak, szakbeli kollégáimnak, akik éppen annyira szívükön hordják a magyar nyelv, a magyar irodalom szent ügyét, mint csekélységem, s arra a meggyőződésre jutottunk, s jut bizonyára ez az értekezlet is, hogy alig van nyelv, amely annyira megfelelt volna a magyar ember nyelvpsvchéjének, mint éppen a latin. Gondoljunk csak arra, hogy csaknem ezer esztendőn keresztül éri latin hatás a magyar nyelvet, egyházilag rendkívül erősen kapcsolatban állunk vele, mégis, ha statisztikát készítenénk róla, minden más nyelvvel szemben elenyészően csekély volna az a rontó hatás, amelyet nyelvünk lelkére gyakorolt. Nem értem itt azt a hatást, amely egyes latin szavak alkalomszerű, érintetlen átvételében nyilvánul, mert hiszen ez semmi tekintetben sem ront nyelvünk szellemén, nem érinti gondolkodásunk irányát, sőt még annyiban is segít a nyelv tudvalevőleg a maga leikétől idegen szavak használatában önmagán, hogy átalakítja a maga hangtani törvényei szerint. Amint a scola-ból lett iskola, mert szóeleji torlódást nem tűr a magyar nyelv, ügy lett sokszor csodálatos cikornyázásokon keresztül annyira érdekes forma az eredeti latin szóból, hogy sokszor tanultabb ember is alig ismer rá, hogy itt a báránybőrben valami másnemű lény rejtőzködik. De hát elhagyva a tréfát, a legnagyobb komolysággal mondhatjuk, hogy az a nyelv, amelynek emlőjén a nagyon is közelmúlt halhatatlan nagy magyar remekírói nevelkedtek, csak elismerést, hálát és köszönetét érdemel a magyarság részéről. Azok a latin szavak, amelyeket ma már megrovunk és irtogatunk dolgozatokban, kétségkívül érdekes patinát, régies zamatot adnak nyelvünknek. Gondoljunk csak rá, mi lenne Jókai regényeiből, ha valami túlzó purista magyar .dolgozatként. végig böngészné lapjait. Bizony sokszor érezzük, legalább én érzem, hogy nem minden idegen szót húzok alá méltán tanítványaim * * Az ORTE csurgói közgyűlése nyelv-történeti szakosztályán olvasta fel szerző ezt az értekezést. Szerk.
