Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 10. szám - Tóth Dezső: A vallásoktatás egyházi feladatai
430 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE így egészül ki az elmélet a leghelyesebb gyakorlattal. A prédikáló egyház nem alakul át tanító egyházzá, legalább is abban az értelemben, ahogy azt Róma vallja s a tömegekben elhitetni akarja, hanem sort kerít a tanításra olyan értelemben, ahogy neki ma arra szüksége van s ahogy ebben Istentől rendelt kötelességét felismeri. * ♦ * Vájjon mindez tényleg kimutathatóan a modern teológia hatása-e a valláspedagógiában ? Tételröl-tételre valószínűen ezt nem lehet megállapítani. de az a kereső lélek, aki a mának theológiájában hite szerint benne él s annak jó eredményeit magáévá teszi, igy látja s hiszi, hogy helyes utón is jár. Dr. H. Gaudy László. A vallásoktatás egyházi feladatai. A Reformáció január havi számában ifj. dr. Szabó Aladár felhívta a figyelmet arra. hogy a mai középiskolai vallásoktatás rendszerében nem érvényesül a gyülekezeti elv, úgy, mint kellene. Mint egyik érdemes hitoktatónknak a cikkre adott válaszából, de sok más egyéb tapasztalatból is látható, a kérdés egész jelentőségében sokak előtt nem áll világosan, de magának az Evangélium diadalának érdekében is szükséges közelebbről szemébe nézni a problémának. Az egyházi öntudat aláhanyatlása. Manapság az általános pedagógia — de külföldön a valláspedagógia is — állandóan foglalkozik azzal a problémával, hogy az individuális vagy a szociális nevelés a célravezetőbb-e, vagy mindkettő együtt. A probléma onnan született, hogy a kultúra haladásával, az ember egyre inkább tudta biztosítani a maga életét egymagában is és így a társadalmi együvétartozás érzése: az ember szociális tudata folyton csökkent és csökken. Ennek pedig óriási kárát vallja az egyes és a közösség (haza, állam, társadalom) is, amin segíteni kell. — Hasonlóképpen — nincs itt helyünk felsorolni ennek sokféle okát — a hitközösség, az egyháztagság, az egyházban való testvéri összetartozandóság tudata is, napjainkban nagyon aláhanyatlott a szívekben. Lépten-nyomon tapasztalhatjuk ezt, mert végeredményében ennek következménye olyasmi, hogy még intelligensebb egyháztagjaink is távolról sem érdeklődtek úgy pl, a most lefolyt zsinat iránt, mint az országgyűlés legkisebb jelentőségű ülése iránt is; vagy az egyházi sajtó, az adakozás, régi alapítványok feltámasztása, újak tétele, egyházi adózás, egyházi szegénygondozás, stb. iránti érdeklődésnek csaknem teljes hiánya, egészen addig, hogy sok helyen egy-egy egyházközségi közgyűlést sem igen lehet összehozni szavazatképes számban, nem is szólva presbiterek gyakori távollétéről, vagy pedig amikor egy-egy látszólag nagy port felvert papválasztásnál a jogosultaknak alig 50—40°/o-a szavaz le, stb. stb. Mi mást jelentene mindez, mint azt, hogy az egyház dolgai — még, anyagi dolgai iránt is vészén-
