Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 9. szám - Kerecsényi Dezső: Jegyzetek a magyar dolgozatírás kérdéséhez
382 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE sokszor nem mer használni valamilyen szót, mely színessé, lelkessé tenné stílusát, mert nem biztosabban, hogy hogyan kell leírni. Inkább megelégszik egy semmit mondó, közönséges kifejezéssel, nehogy hibáit szaporítsa. Különösen „jó tanulóink“-nál vehetünk ily jelenségeket észre. Hányszor bosszankodunk azon, hogy éppen osztályunk legjobb diákjainak dolgozata mennyire vértelen és szín nélküli! Minden'mondatuk biztosan áll a lábán, minden mondatrész a helyén, nincs tán egyetlen helyesírási hiba sem és a dolgozat mégis száraz, lelketlen, nincsen szívverése. S velük szemben akárhány „rossz tanuló“-é hemzseg ugyan az íráshibáktól, esetleg a nyelvtani inkorrektségtől, de az egész eleven mozgást, lüktető életet, kifejező stílust mutat. Igen, mert a jó tanuló kötelességtudó, tudja azt, hogy „meg kell felelnie a követelményeknek" s mivel mindjárt iskolai élete első napjaiban csupa rendészeti követelményről hall, erre fordítja minden energiáját. „Pour bien écrire — mondta Joubert — il faut une facilíté naturelle et une dífficulté acquise." Ezt a „facilité naturelle“-t kell elébb felszabadítanunk s csak aztán megmutatnunk a „difficulté acquise“ elemeit. Talán mondanom sem kell, hogy ez a folyamat nem is annyira a közép-, hanem már az az elemi iskolában kezdendő el. Annak a fokozatosságnak és tervszerűségnek az értéke tehát, melyet az Utasítások hirdetnek, igen kétes és vitatható, sőt káros is. Már most miféle terv és rendszer legyen alapja a dolgozatírásnak? Mert tervre és rendszerre szükségünk van, hiszen valamit el akarunk érni. Míg azonban az eddig gyakorlat, az Utasítások irányításának megfelelően, a külsőleges korrektség elérésére törekedett, az újabb kívánságok a kifejező erők kibontását és megerősítését hangsúlyozzák. A rendszer, melyre iskolai munkánkban majdan támaszkodhatunk, ezt a körülményt nem vétheti el szeme elől. Az a helyzet, hogy az alsó fokú magyar nyelvi és irodalmi oktatás végén a stilisztika áll, döntő jelentőségű. A IV. osztályig kell a fogalmazástanítás munkájának oroszlánrészét elvégeznünk. Az alsó osztályok viszonylagosan nagyobb óraszáma is segít bennünket ebben. Az itt rendelkézésünkre álló négy esztendő fogalmazástanításának céltudatos berendezésén múlik minden későbbi eredmény vagy eredménytelenség. De mit értsünk a „céltudatos berendezésben? Egyszerűen azt, hogy minden osztályban legyen előttünk egy a stíltanításban elérendő végpont, mely felé törekszünk. Nincs annyi terem, hogy a stíltanítás szempontjából annyira fontos alsó négy osztály ily feladatbeli végpontjait itt részletesen megjelöljem. Megkísérlem azonban felvázolni az I. osztályét. Az I. osztály stíltanítási „anyagának“ összefoglaló köre: az élő, az úgynevezett „beszéd-szókincs“ írásbelivé való átváltása. Tehát a kiinduló pont itt nem az iskolai olvasmány (pl. tartalonelmondatás), hanem a kisdiák kívülről hozott élményanyaga. Voltakép hónapokon keresztül nem is szabadna írásbeli dolgozatot íratnunk, ellenben arra kellene igyekeznünk, hogy a
