Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 9. szám - Dr. Mohr Győző: Ady Endre két irodalmi óra keretében
364 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Jánosnak a Jelenésekben, akár Goethének (die Mütter) avagy Petőfinek (Világosságot !). Ami már most Ady költészetének anyagát illeti, hát a költő (művész) a kiszámíthatatlanságig finom fényképező és visszhangzó szervezet. Sokszor megdöbbenti a reakció energiája, dimenziója és iránya a laikust. Ilyenkor támadnak a megnemértések, főleg a kortársak tömegében. Egy-egy megnyilatkozásából az egész meglátási tömbre mondanak ítéletet és ezt az ítéletet befolyásolja még azonfelül egy csomó szubjektív tényező: műveltségi fok, pártállás, hagyományok, barátságellenkezés stb. stb. Igaza van Lomnici Meltzl Húgó professzoromnak, amikor előadásait a kortársirodalomról bocsánatkéréssel kezdte, hogy itt kritikáról szó sem lehet, hiszen fizikailag nem látjuk jól a túlközel levő tárgyakat, itt legfeljebb ismertetésről lehet beszélnt. Nézzünk akkor hát analógiát. A romanticizmusra reakciót jelentett Németországban Das junge Deutschland .amelynek vezére Heine volt. Körülbelül előfutárja a francia nagy forradalom alapján a modernizmusnak. A meglátás új módszerének a tudatára ébredve szinte paroxistikusan válogatás nélkül sugároztatja meglátásait, sokszor egész futólagos benyomásokat csillogtat, amiknek ő különösebb fontosságot sem tulajdonított. Ám a közönségre éppen újságuknál fogva mély, döntő hatást tettek és ezek alapján alakult ki a költőről az értékítélet — mely száműzést jelentett a hazából, még máig sem bocsátottak meg honfitársai neki. Vallástalansággal, hitetlenséggel vádoltatik, holott a Wallfahrt nach Kevlaarnál forróbb imát még katolikus sem rebegett Szűz Máriához! Heine hite itten szinte apokaliptikus formát ölt... És ő istentagadóként él a köztudatban !... A Loreleiben oly mélységes a germanízmusa, akár a Nordsee, benne reng eme hatalmas nemzet egész transcendentálizmusa, a miszticizmusa, a végtelenségi távlata oda túlra — és hazafiatlanként ítéltetett el... Du bist wie eine Blume — ennél naivabb bensőséggel nem dalolt német költő és cinikusnak bélyegeztetett. Itt még nagy átértékeléseknek kell bekövetkezniök. Le kell mállanía költészetéről még a napíjelentőségű valőröknek és akkor megnyílnak előtte az elisiumi mezők. Persze ez az eszményülés a sajtó korszakában lassabban halad, mint a lantosok korában, ahol a napijelentőségű dolgok belátható időn belül leváltak az örökéletre elhivatott eszmékről. Türelem. Heinét még Goethe jobbján fogjuk látni! Analógiáról szólóttunk. Adyra fordítjuk a szót. Korának tükre ö, visszavetített mindent, ami lelke látómezejébe került itt is, nála is, sokszor döbbenetes arányú és irányú rezonancia támad, oly esetekben, mikor a közönséges halandó egy vállvonogatással reagál csak. Nála sem lehet több nyomatékot találni ilyen megnyilatkozásokon, mint más tükrözésében. De a felfogó közeg érzékenyebb bizonyos vonatkozásokban és bár Ady lényegében nem akarhatta azokat bántani, — mindjárt meglátjuk, — a közönség mégis sérelemnek érezte legszentebb érzelmein, holott világos, akárcsak Heinénél, hogy-(lazáját szerette égő, vérző szívvel és hivő volt naiv, mély hittel.
