Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 9. szám - Dr. Mohr Győző: Ady Endre két irodalmi óra keretében
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 365 Petőfit kell még említenem. Ha ma olvassuk Okatootáiát, azt a kegyetlen gunyu költeményét, — méltán megdöbbenhetünk és csak az a bizonyosság, hogy a hazájáért halt meg a harctéren, győz meg az ő mélységes, fájdalmas hazafiasságáról. És van Petőfinek még nem egy olyan költeménye, amely ma egyenesen korszerűtlen — és mégis Petőfi, Petőfi... pedig mennyi ellenfele volt a kortársai között, hiszen Greguss, az a nagy kritikus és esztétika is mily szigorúan bírálja meg Petőfit és ma... ? Adynál is be fog következni a méltó átértékelés. Azt sem siettetni, sem föltartóztatni nem lehet, az jön, mint valami természeti jelenség, nem kerüli el az aggódókat és a bekövetkezése nem a vágyóknak, hanem egyesegyedül Ady költő energiájának lesz az érdeme. Mint Heinénél, úgy Adynál is sicuti montes dei emelkednek ki vallásos költeményei a többi közül. Csak háromra mutatok rá, miként Heinénél. Atavistikusan magyar daloskedve kicsendül az Elsüllyedt utak-ból: Hivott a titkok nagy mezője Kellette magát százezernyi út, És én legényesen dalolva Csaptam be mögöttem a kaput... Magyar falusi táj, magyar legényes virtus, magyar érzés új formában. Azután utrakelt, „bolygó lába száz tövisbe hágott" és hazafelé néz, akárcsak Petőfi a sok kiábrándulás után — de a kaput döngve csapták be előtte és ő ? Erre megállapítja a nosztalgia, a fajiság természettörvényét. Ez oly exakt, akár a Newton-féle gravitációs törvény, amely a Feldobott kőben elkerülhetetlen szükségszerűséggel működött. Ez a költemény az aischilusi tragikum elemi erejével harsogja Ady promethuszi sorsát, az ő vérző magyarságát, megnemérlett fajiságát és ő, ki apjától örökölte a keménynyakú kálvínizmust és kacagva ment el a Krisztuskép mellett — pályája végén, amit egykor elmulasztott, most mélyen hajlik meg a kereszt előtt... Heine is, Ady is messze-messze túl tételes vallása korlátján töredelmesen vezekel mélységes, általános emberi elesettsége fájdalmában, vigasztalanságában. Nirvanisztikus fuldoklásukban őskeresztyén szimbólum a kézzelfogható mentőövük. Dogma nem boldogít — példájuk ezt tanítja — de a lelkiekkel megtöltött szimbólum útbaigazít a hit felé . .. Elsüllyedt utak, A föl-földobott kő, Krisztuskereszt az erdőn — ez a három költemény harsogó vallomás, ezek adják Ady igazi interieurjét. Sok egyéb megnyilatkozása a kor futó tükrözése, mely idővel elhalványodik és megmarad domborműszerűen kiemelkedve az igazi arca Adynak. Petőfinél is vannak vonások, melyek igazi arcrajzát némiképpen zavarják és még inkább zavarták a múltban. Gondoljunk csak Diligenteriére, a „nemzet fekélyeire", Okotootaiára, a Magyar nemesére, még több másra is — és még ezekről is lemállott a korszerűség — manapság már nem bánt senkitsem ez a hangja sem, sőt még a mogorva „Orbán" sem. Nem egy nagyszerű Petőfi-kritíkuson mosolygunk már
