Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 8. szám - Dr. Czirbusz Endre: A történelem tanítása a középiskolában
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 343 A történelem tanítása a középiskolában. Minden tanítás igyekszik az ismerttel az ismeretlent vonatkozásba, kapcsolatba hozni. Ennek az eljárásnak a helyességétől függ a tanítás, ismeretközlés sikere. E közlés módja tudományszakok szerint igen különböző, de bizonyos, hogy a reális tudományoknál a munka könnyebb, mint a gondolati tudományoknál, mely utóbbiaknak nincs a demonstrálásra annyi konkrét eszközük, mint amazoknak. A történelemtanítás el kell képzeltesse anyagát. E tárgy tanítása nem egyéb, mint az emberiség fejlődésfolyamatának, tökélelesedésének eleven, mozgó, filmképszerű lélekbe s képzeletbe vetítése. Azért a történelem tanárának feladata igen nehéz. Arra kell törekednie, hogy legelőször neki magának legyen helyes képe tudományának leszűrt ismeret komplexumáról. Kell, hogy minél pontosabb, helyesebb kor- és helyzetképe legyen arra az időre nézve, amelyet ismertetni akar, mert csak úgy tudja rávetíteni azt tanítványai lelkének fehér vásznára. Azért a korfestés mestere kell legyen, ha céljának meg akar felelni. Még így is ki tudja, helyes és hű kép marad-e vissza tanítványai lelkében ? Ezt csak részben ellenőrizheti. Ezért el kell felejtse tanítása alatt a jelent, teljesen bele kell magát élnie a múltba, vissza kell magát álmodnia s arra kell törekednie, hogy tanítványai is vissza tudják abba képzelni magukat. E munkájában — éppen szemléltető eszközeinek korlátolt száma miatt — minden eszközt fel kell használnia a tanításban, ami csak rendelkezésére áll, mert a történelem elsősorban gondolati tudomány. Segítségül hívja a társadalomtudományt, a földrajzot, a kultúra fejlődésének minden anyagát. Jó térkép nélkül történelmet tökéletesen tanítani ép úgy nem lehet, mint faliképek és diapositiv képek nélkül. El nem mulaszthatja a tanár felhasználni a múzeumok, mügyüjtemények anyagát (iskolai múzeum). Olvastatnia kell az előre gondosan kiválogatott kútfőszemelvényeket és a nemesebb történelmi monographiák szebb közhelyeit. Táblarajzokat, vázlatot készít, amelyet tanítványai jegyzetfüzetükben bejegyeznek a legfontosabb és legszükségesebb (!) adatok összefoglalására. Jól vigyáz a chronológiára s ennél az évszázadok szerinti tájékozódást sem hanyagolja el. A tanárnak munkájában minden kínálkozó eszközt fel kell használnia, amely tárgyához analógiával kapcsolódik. Feladata sokoldalúságánál fogva — már csak a kétes értékű eredmény lidércfényének és az ötletszerűségnek az elkerülése végett is — állandóan olvas, hogy anyagába magát minél jobban bele tudja képzelni s előadásai idején a bőviből merítsen. A tárgyával való állandó kapcsolat annál is fontosabb, nehogy az unottá váljék előtte, egy-egy részlet más oldalról való megvilágítása fokozza benne tárgya iránti szeretetét s számára érdekessé teszi azt. Minden órájának anyagát alapos átgondolás tárgyává kell tegye már csak azért is, hogy megállapítsa, vájjon a fent megnevezett eszközök melyikét fogja felhasználni s munkája közben milyen peda
