Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 7. szám - Dr. Mezey Károly: Az anyagias és a helyébe lépő új eszményi világnézetről
278 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE nézik, hogy mi a hasznos és jóleső a testnek, tehát annak, ami bennünk anyag. Mintha az ideálizmus teljesen eltűnt volna az emberek gondolkozásából. A 19. század utolsó harmadának nemzedéke, mely a világháborút felidézte és a félvilágot végigrombolta, súlyos kárt okozott az anyagiakban, de eközben ő maga, is súlyos lelki és erkölcsi veszteségeket szenvedett, Hány ember halt meg, mennyi hadianyagot használtak el, mennyi érték ment veszendőbe a háború folyamán, arról pontos statisztikák vannak már, de hogy az emberiség lelki és szellemi viszonylataiban, erkölcseiben mit vesztett, azt értékmérő számokban kifejezni nem tudjuk. A kár nagyságát érezzük és sejtjük csupán, Az elpusztított városok, falvak újjáépülnek, a világgazdaság kezdi kiheverni az elszenvedett veszteséget, az elsülyedt hajók helyett újak szelik a tenger habjait, de a lelki és erkölcsi újjáalkotás még késik, sőt ezen a téren még egy újabb fenyegető veszély is mutatkozik : az új nemzedék lelki ragályozódása. Az erkölcsi felfogás lazasága, az öngyilkossági járvány, a vallástalanság, a családi élet válsága: ezek a szomorú és bomlasztó jelenségek mind szerves függelékei az anyagi gondolkozásnak. A családi élet megrázkódtatásával együtt jár a társadalom bomlása is. Hiszen a család az a sejt, amelyből a társadalom felépül. Ha a család beteg, beteg a társadalom is. Joggal állíthatjuk, hogy korunk súlyos társadalmi zavarait, amelyek egyes pesszimisták szerint végpusztulással fenyegetik az egész nyugati civilizációt, az a tény okozza, hogy az emberiség elfordult a szellemi élettől. Az emberiség értékmérői többé nem az elvont, az eszményi örök értékek, hanem a valóságban előállítható, a megfogható anyag. Pedig az anyag nem lehet állandó értékmérője az emberi cselekvéseknek. Az anyag nem állandó, mindig változik, sőt az egész lényét a változások folytonossága jellemzi. A gondolat és a cselekvés elvont fogalmak, valóságban előállítani őket, hogy érzékszerveinkkel érzékelhessük, nem lehet. Az értéküket megmérni csakis szintén elvont, eszményi értékmérővel lehet. Szomorú valóság az, hogy manapság az elvont erkölcsi, gondolati és cselekvési jelenségeket az emberek kézzelfogható, anyagias mértékkel mérik, amely mértékelés természetesen hamis eredményekre vezet. Az adott helyzeteknek, a dolgoknak helytelen mértékkel való megítélése visz oda pl. számos embert, hogy eldobja magától az életet. Nagyon jól tudom, hogy az öngyilkosságot csakis lelkileg elfajult ember követheti el. Mégis azt merem állítani, hogy egy öngyilkosság elkövetéséhez nagy mértékben hozzájárul az elfajultságon kívül a helytelen világfelfogás is, a dolgok, a cselekvések helytelen megítélése is. Az öngyilkos nem ítéli meg helyes szempontból a világot, az emberekhez és a világhoz való viszonyát. Helyzetét téves értékmérővel: az anyag értékmérőjével méri és, mert hamis a mérték és elvetendő, hamis következtetésen át hamis ítéletre jut. Ha szellemibb életet élne, ha a dolgokat magasabb szempontok szerint ítélné meg, ha nem borítná be lelkét az erkölcsi nihilizmus, a szép, a jó és az igaz tagadása:
