Protestáns Tanügyi Szemle, 1931

1931 / 7. szám - Vitéz Bessenyei Lajos dr.: Gróf Klebelsberg Kúnó

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

255

Gróf Klebelsberg Kúnó.

Amire egy hónappal ezelőtt nem is gondoltunk (szeptember elején írom e sorokat), az a csoda megtörtént: a Bethlen-kormány megbukott és eltávozott a kultuszminiszteri bársonyszékből gróf Klebelsberg Kúnó is. Klebelsberg gróf hét évig vezette csonka hazánk közoktatásügyét, mégpedig olyan hét esztendő alatt, amely időtartam, jövendőnk kialakulása szempontjából — úgy lehet — döntő fontosságú volt és lesz. A trianoni határok közé szorított, szinte bebörtönözött nemzet egyfelől ekkor próbált beleilleszkedni a jelen kínzó prokrusztesi ágyába, másfelől ugyanekkor kellett előkészítenie a jövő uralkodó feladatát: a szégyenletes békediktátum revízióját. E kettős célnak megfelelni kétségtelenül rendkívül nehéz volt, de a helyéről eltávozott kormány rendelkezett a legfőbb feltétellel, ami a sikeres működést megadhatta volna, t. i. a hosszú élettel, tíz kerek esztendővel. Nem kényszerültek gyors elsietésre, hebehurgya cselekvésre, mert volt idő mindenre bőven.

Az eltávozott Klebelsberg kultúrpolitikáját is a most említett kettős nézőpontból kell szemügyre venni: a jelen biztosítása és a jövő megalapozása tekintetéből. Az a néhány megjegyzés, amit most reá tenni kívánok, világért sem igényeli magának a csalhatatlanságot, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert a történeti távlat még egyáltalán nem alakulhatott ki, de viszont eléggé benne forgolódom a magyar középiskola, általában kultúra életében és van alkalmam némi jogos alappal véleményt formálni.

Klebelsbergnek vezérelve volt, hogy ma ellenségeinkkel jóformán és kizárólag kulturális téren harcolhatunk, a tanuló ifjúság a küzdő hadsereg, az iskolák a fegyvergyárak és arzenálok. Ez elvitathatatlan igazság. O tehát mindig a „kultúrfölényért" szállt síkra, vagyis azt akarta, hogy a mi műveltségünk magasabb legyen, mint az utódállamoké. Valahogy úgy éreztem mindig, hogy ezzel a frázissal nyitott ajtót döngetünk, mivel az oláhoknál, szerbeknél, sőt még a cseheknél is a mi műveltségünk jóval előbbvaló, minőségileg és mennyiségileg egyaránt feletteálló. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy ezt a meglevő színvonalbeli különbséget továbbra is őrizzük meg, de valamelyes előnyt e téren kiküzdeni, megteremteni nem a mi feladatunk volt, azt elődeink eredményesen elintézték.

Ez a hibásan felállított cél ferde irányba terelte és helytelen módon ösztökélte a volt kultuszminisztert. Tagadhatatlan, hogy benne lázas