Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 6. szám - Külföldi lapszemle
242 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE nem leplezi azokat a nehézségeket, amelyek az új rendszer tökéletes megvalósításának útjában állanak, így külön kiemeli, hogy a tanítók ilyen irányú előzetes kiképezése elengedhetetlenül szükséges, de más oldalról rámutat azokra az előnyökre is, amelyekkel a self-government jár, ilyenek a felelősségérzet, önállóság, együttérzés és együttműködés gondolatának korai kifejlődése és megerősödése. Mindezek olyan tulajdonságok, amelyeket a mi korunk demokratikus irányú fejlődése minden állampolgártól megkíván. H. von Brachen „A pacifista nevelés lélektani problémái"-t fejtegetve arra a kérdésre igyekszik feleletet adni, hogy a gyermekek nagy része miért harcias természetű, amint ez olvasmányaik alapján is megállapítható, jóllehet az újabb enthnographíai kutatások (eszkimók s tűzföldiek életére vonatkozólag) azt látszanak bizonyítani, hogy az ember a maga természeti ősállapotában igen békés lény, ami azt mutatja, hogy a harciasság nem tartozik az ember alaptulajdonságai közé. A feleletet a mai nevelési rendszerben találja meg, amely a gyermeket állandóan kényszerhelyzetben tartja, hogy a kultúra életformáihoz hozzászoktassa. A gyakori büntetések, amelyek a cél érdekében elkerülhetetlenek, mindig éreztetik a gyermekkel a maga gyöngeségét és alárendeltségét, ami tiszta biológiai törvényszerűség alapján reakciót vált ki s a gyermekben az ellenállás szellemét, sőt a fölülkerekedés vágyát kelti föl s lelkületét harciassá teszi. Ha ezen a bajon segíteni akarunk, ami a béke érdekében feltétlenül szükséges, úgy nevelési rendszerünket meg kell reformálni és pedig olyformán, hogy a nevelés ne a nevelő (szülő, tanító, tanár) és a gyermek közötti harcon, hanem együttérzésen és együttműködésen nyugodjék. Ezen a ponton szerzőnk bekapcsolódik az előbbi tanulmányok gondolatmenetébe. Az átalakulás nehézségeivel ugyan tisztában van, de azt lehetőnek és szükségesnek tartja. W. G. Airey „A történelemtanítás feladatai“-ról szólva megállapítja, hogy a nemzetek együttműködése s a Népszövetség megalakulása a fejlődés szükségszerű következményei, mert amíg a történelmi fejlődés különböző fokain a család, törzs, nemzet nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is többé-kevésbé zárt egységet alkotott, addig ma a technika vívmányai (vonat, telefon, rádió, repülőgép stb.) és a gazdasági élet mind szorosabbá szövődő szálai egységgé fűzik össze az egész emberiséget. A Népszövetség tehát nem más — vonja le a történelmi materialistákra emlékeztető következtetését —, mint politikai kifejezése a népek ama nagy egységének, amely technikai és gazdasági téren a fejlődés természetes rendjének megfelelően mind teljesebbé válik. A tanítás feladata e szükségszerű és természetes folyamat feltüntetése, amiből önként következik, hogy a történelemnek nem harcokat és politikát kell tanitani, amelyek az emberiséget úgysem igen vitték előre a haladás útján, hanem művelődésünk és gazdasági életünk fejlődését kell ismertetnie. A következő értekezés szerzője M. C. Lebrun ismerteti a különböző nemzetek ifjúságának egymással való érintkezési módjait. Részletesen foglalkozik a tanulók nemzetközi levelezésének, a közös utazá-
