Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 6. szám - Külföldi lapszemle
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 241 kérdés is, mert a békés nemzetközi együttműködés gondolata csak úgy lesz valóban biztosítva, ha az új nemzedék már az iskolában magába szívja a pacifizmus eszméit. A Népszövetség külön szakértői albizottságot küldött ki azon eszközök és módok megvizsgálására, amelyek alkalmasak arra, hogy az ifjúságot „a nemzetek békés együttműködésének gondolatához, mint a világ ügyeinek egyedül normális elintézési módjához, hozzá szoktassák“, s a Népszövetségben ez együttműködés szükséges szervét lássák. Ennek a célnak szolgálatában áll a Recueil Pédagogique (Pedagógiai Gyűjtemény) is, amelynek első száma 1929 júliusában jelent meg s ezt félévenként újabb számok követték. A „Gyűjtemény“ általában három részből áll: az első rész tanulmányokat tartalmaz, a második az egyes államok jelentéseit közli, a harmadik pedig a szakértői albizottság munkásságáról számol be. A legutolsó szám első része hat tanulmányt tartalmaz, amelyek tárgyuknál fogva különbözők ugyan, de szellemükben és konklúzióikban azonosak. I. Piaget „A szolidaritás szelleme a gyermeknél és a nemzetközi együttműködés“ című tanulmányában igyekszik az együttérzésnek és együttműködésnek azon kezdetleges formáit föltárni, amelyek már a gyermeknél is föltalálhatók. A szerző a játékban véli fölfedezni az erkölcsi szolidaritásnak primitiv formáit. A játékszabályoknak a gyermekek önként alávetik magukat, s azok megtartásában szolidárisak. Míg azonban a kisgyermeknél ez a szolidaritás csak külsőleges, mert a nagyoktól készen kapott, reájuk nézve abszolút érvényű játékformák feltétlen elfogadásában áll, úgyhogy e formákhoz való viszonyuk az abszolutizmust juttatja eszünkbe, addig a nagyok szolidaritása már inkább belső jellegű, mert a játékszabályokat igen gyakran maguk állapítják meg s azokat a szükségnek megfelelően módosítják is, ami a tagoknak a demokráciára emlékeztető együttműködését és öntevékenységét tételezi föl. — Ezután értelmi vonatkozásban veszi vizsgálat alá a szolidaritás és kooperáció problémáját s úgy találja, hogy a nevelés ez irányban csakis akkor lehet eredményes, ha a tanuló nemcsak mint passzív befogadó, hanem mint aktív gondolkodó és cselekvő lény áll tanárjaival s társaival szemben. Ebből viszont önként következik a régi, abszolút tanári tekintélyen és főleg memorizáláson nyugvó nevelési rendszernek olyan új rendszerrel való helyettesítése, amely számításba veszi a tanulók öntevékenységét és önkormányzatát (self-government) is. F. Carillo „Az önkormányzat, mint pedagógiai rendszer“ címen ismerteti azokat a gyakorlati kísérleteket, amelyeket Spanyolországban tettek, az Amerikában annyira elterjedt önkormányzati nevelési rendszer átültetésére. Részletes leírást nyújt egy olyan kísérleti iskola belső életéről, ahol — természetesen tanári irányítás és felügyelet mellett — a tanulók önmaguk ítélkeznek (diák-jury) a felmerült fegyelmi esetekben, hasonlóképpen ők végzik az iskolai élettel kapcsolatos ügyek legnagyobb részét, így pl. ellenőrzik a higiénikus szabályok megtartását, jó karbantartják és kezelik a könyvtárt, végzik a pénzkezelést, könyvelést stb. A szerző
