Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 6. szám - Hazai és külföldi irodalom
232 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE De az bizonyos, hogy vállalkozásuk hasznos és dicséretre méltó volt. Hogy tökéleteset nem nyújtottak, az a feladat nehézségeiből folyt. Spranger műve tudományos igényeket akar kielégíteni, egy ilyen mű lefordítása tehát azt követeli, hogy az eredetit teljesen híven, szószerint tolmácsoljuk, úgyhogy mindenben pótolhassa az eredetit. A fordítóknak azonban más fordító elveik voltak. Nem szószerinti fordítást akartak adni, hanem arra törekedtek, hogy a gondolatokat hűen és lehetőleg magyarosan, szép, tetszetős formában adják vissza. Ezért — tehát nem tudatlanságból — akárhányszor mellőzték egy-egy szó betűszerinti értelmét, megengedtek maguknak kihagyásokat, rövidítéseket és összevonásokat, szóval szabadabb, művészi fordítás lebegett a szemük előtt. Ha most már az ember — nem ismerve az eredetit — végig lapozza a fordítást, általában meglepődik annak jól folyó, gördülékeny stílusán és azt a benyomást nyeri, hogy nem értelmetlenségek zagyvaléka a magyar könyv, hanem érthető, bár nem mindig könnyű irodalmi mű. Az eredetivel való összehasonlítás azután rávezet arra, hogy a fordítók túlsók szabadságot engedtek meg maguknak, amit tudományos szempontból nem lehet elnézni. Helyenként gyorsabb munka folytán egy pár kellemetlenebb hiba csúszott be (pl. verklärend: felvilágosító, säkulare : örök, treuster Horst: őrző pásztorunk, im günstigen Falle: szükség esetén stb.). De olyan nagyon sok ez a néhány hiba a 338 oldalas munkánál ? Más hibák a fordítók fiatalos makacsságából, vagy jobban tudni akarásából folynak, pl, a „nüchtern“-t következetesen „szemérmesnek" fordítják, mégpedig tudatosan. Ezzel indokolják: „Megvizsgáltuk azokat a jellemvonásokat, melyekkel Spranger a nüchtern szóval jelzett lélektani típust körvonalozza és különösen, mivel a lendületességgel állítja vele ellentétbe, azért tartottuk legjobbnak a szemérmes kifejezést." Hogy hibákat elkövettek azt maguk a fordítók is elismerik, de teljesen értéktelenné válik azáltal az egész fordítás ? Nézetem szerint nem. Sok magyar könyv forog közkézen (szépirodalmi és ismeretterjesztő), melyben filológiai akribiával hasonló hibákat lehetne felfedezni. Én csak egy konkrét példát említek. Weszely Ödön Pedagógiai olvasmányok c. kitűnően bevált könyvének első kiadásában (II. k. Nagy pedagógusok címen) az egyik bíráló szintén több kisebb-nagyobb fordítási hibát talált, pedig Weszelv fordító készségének számos kiváló jelét adta már. (A két könyv kölsőleges összehasonlítása természetesen nem jelenti azt, hogy egy színvonalra emelem Nagy Miklóst és Péter Zoltánt, kik működésük kezdetén állnak, Weszely Ödönnel, ki tiszteletreméltó tudományos múlttal rendelkezik!) Ha tehát ezt a könyvet sikerrel használták, nem látom be, miért ne vehetné haszonnal kezébe a Nagy Miklós—Péter Zoltán-féle fordítást a művelt magyar közönségnek az a része, melynek német nyelvi ismeretei nem terjednek odáig, hogy a tudományos prózát megértse, miért ne ismerné meg Sprangert e fordítás révén addig, míg jobb, vagy a jelen fordítás második javított kiadásban nem jelenik meg? A fordítók bizonyára okultak ezen nem teljesen sikerült kísérleletezésükön és más alkalommal gondosabbak és pontosabbak lesznek.
