Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 4. szám - Hazai és külföldi irodalom
156 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE A bevezetésben a szerző a magyar zenetörténet anyagát és a magyar zene sajátosságait ismerteti röviden. Az első fejezetben a magyar zene történetét adja 1000-től 1800-ig. A 2. fejezetben a magyar művészi zene első úttörőit említi meg és a következő fejezetekben Erkel F.-ről, Liszt F.-ről, azután Erkel és Liczt kortársairól beszél, majd a 6. és 7. fejezetben a magyar opera régebbi és újabb megteremtőit ismerteti. A 8. fejezetben a hegedű és zongora két nagy magyar művészéről és zenepedagógusáról beszél, kik a magyar műzenét mint előadó művészek is az egész világgal megismertették és megkedveltették. Az utolsó fejezetben Bartók és Kodály érdemeit méltatja, kik népdalok gyűjtésével és tanulmányozásával az igazi magyar zene törvényeinek és nemzeti sajátságainak földerítésével és a népdalok klasszikus formában való földolgozásával hervadhatatlan érdemeket szereztek a magyar zene történetében. Az anyag kiválasztása és csoportosítása a fűzet terjedelmének teljesen megfelel. Hálásak vagyunk a szerzőnek, hogy a magyar zene történetét — bár nagyon röviden — német nyelven ismerteti és így lehetővé teszi, hogy más nemzetek is útmutatást és tájékozódást nyerhetnek zenei kincsünk tanulmányozásához és megismerhetik a magyar zene legkiválóbb képviselőit. (Szarvas) vitéz Szomjas Frigyes. Kiss Tihamér László: Az elemi iskolák államosításáról és általában a protestáns elemi iskolák sorsáról Franciaországban. Szeged 1930. 20. 1. Különlenyomat a szegedi Egyházi Híradó 1930. évfolyam 47—48. számából. A, szerző több francia író nyomán ismerteti a protestántizmusnak a francia népoktatásra gyakorolt hatását. A protestántizmus és a népoktatás fejlődése közötti általános kapcsolatok föltárása után, rövid áttekintést nyújt azokról a nehézségekről, amelyekkel a protestántizmusnak az elmúlt századokban meg kellett küzdenie; majd részletesebben foglalkozik a protestáns népoktatásnak a XIX. században az állami beavatkozás folytán bekövetkezett hanyatlásával. Befejezésképen pedig fölhívja a figyelmet a francia protestáns népoktatás szomorú sorsából levonható tanúlság megszívlelésére s a hazai protestáns iskolák védelmére. A szerző, igen helyesen, rámutat azokra az érdemekre, amelyeket a protestántizmus a francia népoktatás fejlesztése körűi szerzett. Azt azonban túlzásnak kell tekintenünk, hogy az 1833.-i törvényt, amely korszakot alkotó jelentőségű volt, kizárólag a törvény szerzőjének, Guizotnak protestáns származásával magyarázza, még ha ez — ami igen valószínű — szerepet játszott is. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a protestántizmusnak az általános népoktatásra vonatkozó követelménye a XIX. században első sorban nem felekezeti erők, hanem a demokráciának egész Európán végig hullámzó mozgalma s a belőle szükségképen folyó népoktatási elv következtében valósúlt meg s az 1833.-Í törvény is első sorban ennek volt a következménye. Ez ellenvetésem különben nem akarja csökkenteni a szerző azon
