Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 1. szám - Weiszer Gyula: A középiskolai filozófia tanítása
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 7 csak a fiúközépiskolából kikerülő fiú tanuló. Egészséges világnézetre talán még nagyobb szüksége van a jövendő anyának, mint a fiútanulónak. Megoldhatja-e a középiskola filozófia tanítása igazi célját azon ismeretek közlésével, melyek most képezik a tanítás anyagát s azon az úton, amelyen most halad ? Szerény véleményem szerint nem, legfeljebb megközelíti az odaadó, lelkes tanári munka révén. Föltétlenül szükség van anyagredukcióra, de e mellett anyagpótlásra is. A középiskolai filozófia tanításának nem elsőrendű feladata a más, a konkrét és absztrakt fogalmakkal dolgozó középiskolai stúdiumok által már készen adott lélektani és logikai ismeretek rendszeres feldolgozása. E követelményt jobban megközelíti az a német törekvés, mely az ilyesfajta összegező munkát az irodalom körébe utalja. Világért sem akar e megjegyzés odairányulni, hogy a középiskolai filozófiai oktatást mellőzni keli, sőt ellenkezőleg, azt a célt akarja szolgálni, hogy mentesítsük a középiskolai filozófiai oktatást minden oda nem való s így túlterhelést jelentő anyagtöbblettől s ezek helyett elegendő időt, alkalmat nyerve, új tény tudományi részeket vezessünk be, melyek célunk elérését hathatósan támogatják. A szellemileg érett egyén és az etikai jellem kifejlesztése a lélektan és logika közös feladata s így mindkettőben keresnünk kell azokat a részeket, melyek fontosak s azokat, melyek rövidíthetők s így helyükbe más részek kerülhetnek. Mindkettőnél anyagredukció ott érhető el, ahol a középiskola más stúdiumai konkrét ismereteket vagy legalább is elegendő alapot adnak s ez a lélektanban leginkább az ismerésről szóló részben található meg. Mellőzni kell olyan részek részletes tárgyalását a filozófiai tankönyvben, melyeket a gimnáziumi növendék már kétszerháromszor tanult, pl. az ingerek felvételére szolgáló érzékszervek leírását, mert hiszen ezeket a növendék az állattan, fizika, egészségtan körében tanulta s így joggal feltételezhető, hogy tudja is. Az érzeteket is röviden kell tárgyalni s csupán olyan vonatkozásban, hogy vannak-e hatással a lelki életre s miben mutatkozik e hatás. Ha ezt az elvet egy ügyes tankönyvíró szemelőtt tartja, akkor legalább is kétheti nyereséget érhet el a tanár s vele együtt a növendék is. Elgondolásom alátámasztását látom az 1930-ban kiadott Utasításokban, hol erre vonatkozóan a következőket olvashatjuk: „Túlsók időt azonban az érzetek ismertetésére ne fordítsunk, mert különben nem jut idő a felsőbbrendű lelki jelenségekre, amelyeknek tárgyalása sokkal nagyobb jelentőségű." A megismerés-tanban a legfontosabb a jelentő képek kialakulásával kapcsolatos lelki jelenségek beható, részletes és világos ismertetése. Az érzelmek tanánál is nyerhetünk időt, ha az érzelmek sokféle osztályozása és azok beható tárgyalása helyett csupán az érzelem mibenlétével s az értékeléssel foglalkozunk részletesen. Az érzelem résznek legfontosabb része az értékelés, mert ha ennek az értékelés fejlődésének bemutatásával beláttattuk növendékeinkkel azt, hogy egyedül az ideálísztikus értékelési mód az egyedüli helyes, akkor tudva
