Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 1. szám - Weiszer Gyula: A középiskolai filozófia tanítása
6 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE a „Cél" megjelölését viselő részei is, ha nem is szószerint, de lényegileg ugyanazt mondják, amikor arról szólnak, hogy a középiskola egyes tárgyainak konkrét anyagában a filozófia tanítása már kellően elő van készítve s így a filozófiai tanítás feladata s célja nem más, mint a „megszerzett pszichológiai és logikai ismereteknek tudatossá tétele és kiegészítése.“ Mindkét idézett Utasítás ugyanezen szakasza befejezéséül, más-más fogalmazásban ugyan, de a következő gondolatot fejezi ki: A filozófia tanításának célja a főiskolai tanulmányokhoz szükséges szellemi érettség megadása. Nem lévén célom u különböző időkben kiadott Utasítások ismertetése, így csak még egy adatot legyen szabad kiragadnom a leány-középiskolák számára 1930-ban kiadott Utasítások 2-vel jelzett „A tanítás anyaga és módszere" megjelölést viselő részből, hol a következőket olvashatjuk: „Didaktikai szempontból nem maradhat természetesen a pszichológia puszta ténytudomány: ahol csak alkalom nyílik rá, az etikai vonatkozásokat is ki kell domborítanunk." Bár ez utolsó idézet nem a „Célt" megjelölő részben van, mégis úgy érzem, hogy a középiskolai filozófia tanításának igazi célját ezen idézet alapján kell keresnünk. Ügy gondolom, hogy ezen szavakkal a legfőbb tanulmányi faktor is idejétmúltnak minősíti a még részben ma is hangoztatott felfogást, mely a középiskolai filozófiai tanítást nem tartja másnak, mint a középiskola más stúdiumaiban tanult lélektani és logikai ismeretek összefoglalásának. E felfogás tarthatatlanságát a következőkben látom: Ha a középiskola bármelyik tudományágát csak mint ténytudományt éltékeljük s nem tekintjük mindegyiket olyannak, amely egy magasabb cél szolgálatába illeszkedik be szervesen, úgy az értékelésnek utilisztikus formáját választjuk. Ilyen értékelés mellett elérhetjük ugyan azt, hogy növendékeink ismeretkörét tudatos többlettel gyarapítjuk s növeljük az Én tartalmát, de a tények puszta ismeretéből még hiányzik e többlet önmagából folyó értékelése s az ezután következő megbecsülése. Az ilyen értékelés mellett csak az iskolának, a bizonyítványnak tanul a növendék. Mint minden utilisztikus értékelés önmagán túl utal, így minden tárgynál, de legelsősorban a filozófiánál, a tények megtaníttatása nem lehet a végső, igazi cél, csupán eszköz arra, hogy egy magasabb, ideálisabb végcélt érjünk el vele. A középiskolai filozófia tanításának ideális végcélját tudatos etikai jellem kinevelésében látom. Ha tehát a középiskolai filozófia nem csupán a maga speciális feladatát, hanem az egész középiskolai tanítás célját is szem előtt akarja tartani, akkor feladata nem lehet más, mint szellemileg érett növendékek formálása, vagyis olyan egyének nevelése, kik az ismereti, erkölcsi, lelki világ értékes fegyvereivel felvértezve lépnek ki az élet küzdőterére. Ebben a tekintetben nincs különbség fiú- és leánytanulók között, mert hiszen napjainkban a nemi választófal nem húz az életben olyan mély árkot a fiú- és leánytanulók között. A leányközépiskolából kilépő leány a mai életviszonyok mellett, akár az ú. n. tudományos pályára lép, akár megmarad eredeti hivatása mellett, a család körében, ép olyan kérdésekkel találja magát szemben, akár
