Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 3. szám - Dr. Horváth Károly: A honismeret megalapozása a költészetben
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 93 ezeket a halmokat és újabb kincseket talál, munkája gyümölcse újabb aratás. A haza, a szülőföld, a nemzeti szellem és fajszerctet az ő ideálja, — írja róla egyik bírálója, Loewenberg. írói feladatát Frenssen úgy körvonalazza, hogy annak, amit ír, „úgy kellene hatnia, mintha a templomból jönne az ember, ahol nem gyönge, áhítatoskodó, elernyedt kezű embereket, alázatos szemforgatókat látott, hanem a termetes Siegfriedet, akinek egyenes a járása, tiszták a szemei, oldalán pedig Kriemhilda asszony áll. Ó maga mondatja Heim Heiderieterrel — akiben önmagát lépteti fel —, hogy írni kell a bűnről és nyomorról, a szülőföldről és a hazáról, a hű szeretetről és becsületes munkáról." Tény, hogy regényei egyszerű, igazán német Schleswig—holsteini történetek. A szülőföld talaján Frenssennek minden : a végtelen tenger, a kenyéradó föld, a fönséges ég, a madár a levegőben, a földműves a szántóföldeken, a mezők, a villám a felhők között . . . szülőföldről és hazáról, bűnről és nyomorról, hűséges szeretetről és becsületes munkáról regél. Regényeinek világnézete: a küzdés világnézete; a boldogulás egyedüli eszköze: a becsületes munka. Ugyanezt vallják az északi tengerparti népek is. Keményekké nevelte ezeket az embereket a természet. Frenssen emberei nehéz életpályát futnak. Sokáig járnak-kelnek, sokáig bolyonganak, megpróbáltatásokon és megrázkódtatásokon mennek keresztül, tapasztalniok kell, mi a nyomor, a nélkülözés; rabjaivá lesznek a szerelem szenvedélyének, súlyos sorscsapások terhe alatt kell kijózanodniok. Maguknak kell rájönni arra a nagy igazságra, hogy a saját és az emberek javáért dolgozniok kell, a munka az élet, a megváltás, a dologtalanság a halál. Csak munkával érnek valamit. Ennek az életnek a mi szemünkben nincs virágfakadása. Hervadás, virághullás itt a tavasz is. A ragyogó nap homályos ködön át veti erre a földre sugarait. Ritka és rövid az öröm; a dal, a muzsika majdnem ismeretlen, helyettük azonban állandóan harsog, jajong, sír, üvölt a természet orgonája : a morajló tenger, melynek féktelen hatalmával állandóan örökös harcban áll az északi ember. Ma győzött a parányi ember, holnap már végigtombol a tenger árja a szántóföldek és a házak fölött. Aki megmenekült, összekulcsolt kezekkel nézi a bőszült elemek rombolását, s a legborzalmasabb pillanatokban is azon töpreng, miként kezdi majd újból a munkát. Ez az örök hit, az örök reménység, a jövőnek a magvetése. Munka 1 Ez a szó, ez az eszme harsog itt mindenütt. Munka, ez az életfeladata itt az embereknek. Hátuk görnyedt a munkától, válluk széles a nehéz tehertől, járásuk nehézkes a megerőltetéstől, arcuk fekete a nap sugaraitól és a tenger sós szelétől. Mindnyájan arcuk verejtékével keresik kenyerüket. Ma munka, holnap munka és pihenés csak a sírban vagy a tenger fenekén. Aki dolgozik, az boldog és szerencsés, a kényelem embereinek s a dologkerülöknek pusztulniok kell. Büszke evangélium ez, a munka himnusza. A munka gyümölcse, a küzdelem virágai csak a szülőföld talaján, vagy a hazai földben teremnek meg. Idegen földön nincs boldogulás.
