Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 3. szám - Dr. Szlávik Mátyás: A német egyetem válsága
84 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE képpen a tudományok művelői. A tudományos kutatás pedagógiai és didaktikai problémája az ütköző pont az egyetemek és az akadémiák között. Ma félő, hogy az egyetemek és azok fakultásai szakiskolákká törpülnek a tudományok szerves egységének és egyetemességének nagy kárára és rovására, amire klasszikus példák a mai amerikai egyetemek. De nemcsak a szigorú tudományosság terén, hanem az államhoz való viszonyában is rejlik a német egyetem válsága az autonómia kérdésében, amelyet pedig az 1919. weimari alkotmány is biztosított a nemet egyetemek részére. A tudományos kutatás és a tanszabadság szellemi s az önkormányzat szervezeti oldala s annak biztosítása éltető ereje az egyetemi tanulmányozásnak. A középkor azt sem ismerte, hanem az egyházi tekintély alá vetette. Ezen a reformáció sem változtatott lényegesen. Hisz' ismeretes, hogy Nagy Frigyes atyja a bölcselő Wolff-ot, H. Frigyes Vilmos Wegscheider és Brettschneider hallei teológust és Károly Ágost weimari nagyherceg a nagyhírű Fichte jénai tanárt megfosztotta tanszékétől. Üjabban az áthelyezésekkel lépi át az állam az egyetemi önkormányzatot. Erre klasszikus példa Wellhausen és Bender tanár esete Németországban s hozzá hasonló a ref. egyház részéről Zoványi esete. Sőt hozzájuk számíthatjuk Arndt, De Wette, Dahlmann, Rottek, Welker, Fischer Kúnó és Tivadar, Prantl és Biedermann tanárok akkoriban nagy feltűnést keltett fegyelmi eseteit. Feltétlen szabadságról az abszolút felelőtlenség alakjában természetesen sem az egyetemi tanszabadságnál, sem az önkormányzatnál nem lehet szó. A büntető jogi normák érvénye a szabadság határvonala. A társadalmi és állami közösségi életnek fundamentális etikai és jogi normái az egyetemi szabadságra is érvényesek, úgy hogy a tudós egyetemi tanárnak és kutatónak szabadsága inkább a bírói függetlenséghez, mintsem a parlamenti immuitáshoz hasonlítható. S aztán az állam, illetve a közoktatásügyi kormány legfőbb ellenőrzési és felügyeleti joga még nem vonja maga után a közvetlen beavatkozást a tudományosságba és annak tanmódszereibe. A mai jogászvilág pozitivista formalizmusa is, mely állami tisztviselőt lát az egyetemi tanárban, árt az egyetem autonom szabadságának és önkormányzásának. A kevésbbé kedvező tanároknak a vizsgáló bizottságtól való távoltartása erre a szomorú példa. Gyakran kerülő útakon is sérti az állami felügyelet az egyetemi szabadság alapjogát, amidőn a főiskolákat tisztán a hivatalviselésre képesítő állami iskoláknak minősíti. így hát a sokat hangoztatott garancia dacára az akadémiai tanszabadság és önkormányzás védelme végeredményben csakis az egyetemi tantestület, az igazságot kutató és valló professzorok legszebb tiszte és feladata, akik Fichte-we 1 vallják: „arra vagyok hivatva, hogy bizonyságot tegyek az igazságról.“ A tudomány és annak szakszerű és avatott művelése más korlátot nem ismer, mint az igazságot s amenynyiben a professzorok azt félreismernék, vagy áthágnák, a büntető jog szentségét. Az akadémiai tanszabadság sérelme tehát az, ha nálunk a közoktatásügyi miniszter a pápás barátokra és apácákra való tekin
