Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 3. szám - Vitéz dr. Bessenyei Lajos: Új tanterv felé
82 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE megoldási tervezetben, akkor egy egész nemzet jövendő sorsa lesz hálás a helyes útra térő iránt az önmaga felett aratandó legszebb győzelemért. Mert igenis van szükség reformra! A testi és lelki nevelés harmóniája felbomlott Európaszerte. A herkulesi léptekkel haladó kultúra ma már oly ismerethalmazzal rendelkezik, hogy az értelmi nevelés, mely iramot akar tartani a művelődés rohanó száguldásával, szerfelett túlteng, az ifjúságtól rengeteg sokat kívánunk, gyermekeinket túlterheljük; viszont a heti 28 és 30 szellemi órával szemben mindössze 2—3 tornaóra van. Ez végzetes félrebillenése a szükséges egyensúlynak, amelyen segíteni kell minél előbb és minél gyökeresebben. A magyar ifjúság testi épsége, egészséges idegrendszere követelik, hogy adjanak nekik több levegőt, napsugarat, mozgást: épebb testet és benne épebb lelket. Itt már meg is van a nemzet egységes közvéleménye: szakembereké és laikusoké, szülőké és tanároké, szegényeké és gazdagoké, akik mind-mind egybehangzóan kívánják a középiskolai túlterhelés megszüntetését. Sőt az is, akire ilyen tekintetben a miniszter leginkább hallgat és pedig egészen méltán, Kornis Gyula államtitkár is, ugyanezt hirdeti írásban és szóban. Az elmúlt nyáron e tekintetben kiadott miniszteri rendelet semmi lényeges javulást sem hozott. Itt egyetlen módja van az orvoslásnak, amit sürgetünk: meg kell változtatni az 1924. évi XI. t.-c. 12. §-át, le kell szállítani az egyes osztályok heti óraszámát (az alsó osztályokban tornaórával együtt 24, a felső osztályokban 30 heti óra legyen, de ezenfelül semmi más!) és ennek megfelelően redukálni kell az egyes tárgyak tananyagát. Ezt a redukciót aztán már autokrata módon kell elintézni, itt már egyetlen erős kéz kell. Még van egy igen lényeges terület, ahol lehetne és kellene is reformálni. Az 1924. évi XI. t.-c. három iskolatípust létesített: a gimnáziumot, reáígimnáziumot és reáliskolát. Ez tulajdonképpen a porosz középiskolák 1901. évi tantervének a lemásolása. (V. ö. Magyar Pedagógia 1902. évf. 321—336. lapokon Imre Sándor: „A porosz középiskolák 1901-i tantervé" és OKTE Közlöny 1901—02. évf. 144—47. lapokon dr. W. I. cikkét.) Csakhogy ami igen jó lehetett Poroszországnak 1901-ben, az nem feltétlenül jó Üsonkamagyarországnak 1924-ben. Már a miniszter is érzi, hogy nem jó, mert reformra gondol. Csupán az a baj, hogy nem ott akar újítani, ahol kellene. Csonkamagyarország agrárállam, ahol a lakosságnak több mint .60"/o-a a földből él, ebből keresi kenyerét. Mégpedig nem elég intenzív módon. A belterjes gazdálkodáshoz nem értenek a gazdák, még mindig úgy műveli legtöbb a maga földjét, ahogy azt ősei csinálták századokon keresztül. Innen van, hogy a tejjel-mézzel folyó Kanaán, a nagy magyar alföld, a termésátlagban jóval alatta marad a soványtalajú Németországnak. Én régóta hirdetem írásban és szóban, hogy nálunk, a földművelő országban, feltétlenül kellene egy olyan középiskolai típus, amely a magyar nemzeti műveltség megadása mellett a mezőgazdaság körébe tartozó ismereteket tanítaná. El is szoktam ezt nevezni agrárgimnáziumnak. Az alföldi magyar
