Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 3. szám - Vitéz dr. Bessenyei Lajos: Új tanterv felé
80 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE és görögöt teljesen háttérbe szorították, a nevelésbeli következményeit a 16 év múltán kitört kommunizmus szörnyűségeivel. Tudom, hogy az orosz bolsevizmusnak több súlyos oka volt s komikus volna e szégyenkorszakot kizárólag arra visszavezetni, hogy az orosz középiskolában két tanulói nemzedékkel előbb eltörölték a latint és a görögöt. De az viszont tragikus, hogy egyik fontos ok kétségtelenül e tényben is leledzik és e tényre komoly padagógusok 1911-ben hiába hívták fel a figyelmet, a lélekharang szavát az illetékes tényezők nem hallották meg. Egyébként azon is csodálkozom, hogy a hasznosság kérdését miért nem vetik fel más tárgyakkal szemben is, pl. a mathematikával ? Én elvégeztem a tanári pályát, megettem kenyerem javát, alaposan kivettem részem a világháborúból is, most egy elég nagy középiskola élén állok, — szóval sokfelé és sokféle körülmény közt hányt-vetett a sors, de az úgynevezett betűszámtanra sohasem volt szükségem ; s azt hiszem, ugyanezt a diplomás embereknek legalább 907. -a elmondhatja. De azért én nem kívánok a mathematika ellen egy percig sem izgatni, híve vagyok a tanításának, noha a négy alapműveleten, némi kamat- és százalékszámításon kívül soha semmiféle más algebrai törvények sem szépítik életemet. Mert meg tudom érteni azt a látszólagos furcsaságot, hogyha felfelé akarok építeni, akkor előbb lefelé kell ásnom és pedig mentői magasabb lesz a ház, annál mélyebb fundamentum kell. Tetszetősebb, a tömegnél mindenesetre hatásosabb az az érv, hogy a 18. század klasszikus iskolafajtája, mely a fő- és középnemesség zárkózott kis körét szolgálta, nem felel meg a mai idők tömegszükségletének, A felszabadított jobbágysággal megsokszorozódott nemzet demokratikus nevelést igényel és ebben nincs helye a humániórák uralkodásának. Ebben van valami, de csak addig a határig, amíg a tömeg iskoláztatása érintetlenül hagyja a nemzet közműveltségének színvonalát. A demokratizálás semmiképpen sem jelentheti a nemzeti kultúra nívójának csökkentését, hanem legalább is a megtartását, — szerintem — még ekkor is, minden körülmények közt is, az állandó emelését. A tudásnak nem le kell szállani a néphez, hanem a népet kell felemelni a tudáshoz. A kultúra nem úri fényűzés, tehát ebből mindenki részt kívánhat magának, de ezért dolgozzék is meg és ne elégedjék meg, ne elégedjünk meg csillogó cserépmázzal, ahol azonban a fazék belseje üres. Az ókori Athén is egyre demokratizálódott. Azonban Aristophanes lángesze mélyen belelátott a dolgok okozati kapcsolatába, s ha humorosan is, de a „Felhők‘‘-ben élesen rámutat a régi, jó nevelési rendszerre, amit a haladó idő elavultnak gúnyol és bélyegez és helyette modern eszmékkel, eljárással telíti az iskolákat (860—1050. sorok Arany fordításában). Az eredménye meg is lett ennek a pedagógiai reformnak ; azt hiszem, tudjuk mindannyian, hova züllött és sülyedt csak 100 év alatt is a marathóni győzők városa ? Nézzünk szembe még azzal az állítással is. mely így hangzik: „És csodálatos : nem veszik észre, hogy a latinnak ez a nyelvrontó hatása ma is folyik tovább" (1. cikk). Hát bizony az feltűnő jelenség is volna, ha nyelvészek, vagyis hivatásos szakemberek, nem vennék
