Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 3. szám - Vitéz dr. Bessenyei Lajos: Új tanterv felé
78 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE A latin visszaszorítása, tanításának 8 évről 6-ra való összezsugorítása százados hagyományokat támad meg. Mert igaz, hogy a Mária Terézia korabeli tanügyi politika kodifikálja először uralkodó tárgyként a latint, tehát innen kiindulva csupán másfél századról beszélhetünk, de a latin nyelv iskolai múltja megkezdődik ténylegesen a rombadülő nyugatrómai birodalom pusztulásával és azóta oly megdönthetetlenül dominál Európaszerte a művelt népek közoktatásában, hogy itt a letűnt idők patinája szinte két évezred avatagját sugározza, tárja figyelő szemünkbe. E két millennium alatt a latin sok-sok harcot állott már ki; különböző korok és nemzetek megtépázták diadémját, el-elkergették királyi trónjáról, de azért ő él és — hiszem és vallom — élni is fog. „Vidít iamque alios ventos!“ Azonban kétségtelen, hogy tenger sok ellensége van és így igen népszerű, talán könnyű is ellene harcolni; ellenben mellette, érte küzdeni olybá tűnik fel, mint aki pókhálós ab- • laküvegen át alacsony, omladozó vityillőből nézi a kint napsugárban fürdő életet és a technika minden modern csodáját. Legalább szeretik ezt a fejünkre, akik hívei vagyunk, ráolvasni. Rendben van, mi vállaljuk ezt nyugodtan. Rámutatunk egyszerűen a tavasz pompájában virágzó, gyönyörűséges falombra, melynek azonban a földben rejtőző, bujkáló, életerőt felszívó gyökérzetre van szüksége, amit lenézhetünk, elhanyagolhatunk, de ki nem téphetünk, mert különben a zöldelő levelek, a színes szirmok, az őszre ígérkező gyümölcsök is elpusztulnak. A publikum azonban szeret a felszínen mozogni: neki nehéz és felesleges a latin, esetleg könnyű és hasznos a német, tehát te latin halj meg! A nyírségi homokot is milyen könnyűszerrel lehet szántani, de már a szurokfekete kunsági humus próbára teszi az embernek, állatnak, traktornak az e éjét; azonban a tiszavidéki búza világmárka, a szabolcsi rozs pedig közönséges szatócsárú. Szóval megérthető, ha a közönség, a szülők nagyobb része megelégedéssel és helyesléssel fogadja a latin beígért visszaszorítását. Ezentúl ugyanis kevesebb fáradsággal juthat a tanuló az érettségi bizonyítványhoz, már pedig ez a fő, nem a műveltség elmélyítése, szilárd alapokra fektetése. A latint bővebben védelmezni e lapon szükségtelennek tartom. A magyar középiskolai tanárságnak köztudatában kell lenni éppen a latin tanítása körül régóta hullámzó harc következtében a pro és contra érvek egész arzenáljának. Hogy a latin a mai európai műveltségnek az alapja, irodalma a jellemképzésnek mindenkor megbecsülhetetlen kódexe és példatára, nyelvrendszere a logikai gondolkodásnak szinte páratlanul álló tényezője, sok tudományszaknak ma is pótolhatatlan forrásműveket és eredeti alkotásokat nyújt, a tudományos terminológiának nemzetközi és kiaknázhatatlan kincsesbányája: — ezek olyan közismeretes axiómák, hogy őket bővebben fejtegetni egészen hiábavaló fáradság lenne. Ezzel szemben a fő ellenérv, hogy régtől fogva holt nyelv és a tanulásra fordított sok idő és sok munka korántsem hozza meg a maga megfelelő értékű gyümölcsét, nem hasznos tantárgy, a latin irodalom és történelem fordításokból is megismerhető, a logikai gondolkodás a mathematikával is eléggé kipallérozható, erkölcsi paradigmákat pedig minden nép történelme szolgáltat.
