Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 2. szám - Szeremley Béla: Állásunk védelme
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 54 összefoglalása, 2 a magyar stílus fejlődése.) így mindössze 7 óra maradna innen olvasmánytárgyalásra. Persze itt minden tanítási órát beszámítottam és az ismétlés teljesen figyelmen kívül maradt, Ha a stilisztika tanulmányi anyagát három részre osztjuk: Toldi, egyéb olvasmányok és a stílus elmélete, melyek mindegyike átlag 30 — 35 órát vesz igénybe a legszűkebb számítással, akkor az jön ki, hogy vagy ezek egyikét kell elhagynom, vagy a dolgozatírásra nem jut idő. Marad a kényszermegoldás: keresztülszáguldaní az anyagon igazi elmélyedés, a tanítványok belső résztvétele nélkül, ledarálni az egészet, meghatni a rubrika számára kéthetenként a dolgozatot, belepréselni a stilisztika elméletét a tanulókba anélkül, hogy igazán megszeretnék a stílus finomságainak kutatását, anélkül, hogy az elmélet megállapításait gyakorlatilag sajátíthatnák el. így aztán könnyén elérjük azt, hogy az elmélet száraz, unalmas lesz számunkra. Ilyen stilisztikatanítás az oka, hogy még magyar szakos tanárok is értéktelennek nyilvánítják a stílus elméletének tanítását. Igen nagy örömömre szolgálna, ha valaki súlyos aggodalmaimat szíves lenne eloszlatni és megmutatná, hogyan lehet kielégítően megoldani a mai helyzetben a stilisztika tanításának problémáját. (Meg kell jegyeznem, hogy nem először tanítok stilisztikát; tanítottam már tanítóképzőben, idősebb növendékeknek, heti négy órában, Toldi nélkül, tehát lényegesen más körülmények között.J (Szeghalom) Péter Zoltán. Állásunk védelme. írunk, beszélünk, de semmit sem teszünk a tanári cím vagy helyesebben: hivatás védelme érdekében. Legjobban nem azzal védjük meg, ha tanácsosi és főtanácsosi címekkel ékesítjük fel magunkat, hanem azzal, ha egy kis egészséges osztály öntudatot, de nem gőgöt, fejlesztünk ki testületeínkben. Kezdem kis dolgon. A tanár ítélő munkája tisztaságának szempontjából helyes az, ha a tanár saját tanítványait magánúton nem taníthatja. Az is szép, önzetlenség, ha szegénysorsú, talán éppen tanítópályára készülő tanítványainkat magunk is bízunk meg alsó osztályos gyermekek házi tanításával. De a mi jótékonyságunknak is legyen határa! Nálunk a felsőbb diákok annyira rávetették magukat a magántanításra, mint pénzforrásra, hogy alig tudunk tőlük kitérni. Intés és osztályozás idején egészen ismeretlenek ostromolják az osztályfőnököket tanítványért. Közhit, hogy aki átment a középiskolán, annak anyagát tanítani is tudja. A napokban egy olyan orvostanhallgató keresett rajtam tanítványt, aki majdnem minden osztályból javítóvizsgával ment feljebb és nem is szegény fiú. Jóképet kellett vágnom kérelméhez, bár befelé nevettem is, bosszankodtam is, mikor őt tanítás közben lelki szemem