Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 2. szám - Losonczi Zoltán: Lehr Albert emléke
46 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE „Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi szépre ?“ — kérdezhetjük a költővel. Lehr legfőbb forrása kétségkívül a magyar népnyelv. Mindenkor nagy szorgalommal gyűjtötte a népnyelvi hagyományokat. Sárszentlőrincí gyűjtéséből a Magyar Nyelvőr-első évfolyamaiban találunk néhány közleményt (III. 117—8, 558; IV. 37—38); adatainak legnagyobb részét azonban Arany magyarázataiban, különösen a Toldihoz és Toldi Estéjéhez fűzött jegyzeteiben tette közzé. „Nagyon kezemre estek — írja a művelt közönség számára írt nagyobbik Toldi magyarázat bevezetésében — azon jegyzetek, melyeket tizenhat év óta a nép ajkáról gyűjtöttem . . . s azok az idézetek, melyek (Nép)-vel vannak jelölve . . . saját magamnak, hogy úgy mondjam, a népnyelv tőjéről való metszései.“ Sűrűn szerepel a népnyelv későbbi, a Magyar Nyelvben megjelent cikkeiben is. így pl. a kutya hangjairól értekezve a hangutánzó és hangfestő szavak egesz seregét közli a nyelvjárásokból (IV. 137—8). Alapos táj - szótudásáról többek között az is tanúskodik, hogy Hermann Ottó részére a ritka nyék szóra mindjárt négy adattal is tud szolgálni (I. 27—28) s a szintén kevéssé ismert szőrigó, juhászdél és zánk (1. IV. 277, VII. 453—5, X. 362) szavakra ugyancsak bő adattárt nyújt. Amikor pedig a Magyar Nyelv szerkesztőségénél a nehezen fordítható „Wetterleuchten“ magyar megfeleléseiről érdeklődnek, egész sor ide tartozó szót és kifejezést tud felhozni (VIII. 335—6). Művészi szempontból használja fel népnyelvi gyűjtéseit „Hermann und Dorothea ‘ fordításában. „Nekem kötelességem volt — írja bevezetésében —, hogy magyaros legyek ; csakhogy ezen a határon néha-néha túlcsaptam, s népiessé (ami nem volna éppen baj), sőt népieskedővé lettem (ami már baj). Mentségem, hogy a népnyelvet tán kelleténél jobban szeretem, s hogy a népi szókat és szólásokat nem hívtam, kerestem: maguk tolakodtak a toliamra, hiába kergettem őket.“ Sok adatot merített azonban Lehr a magyar irodalomból is, amelyet rendkívül alaposan ismert. Különösen azokat az írókat szerette, akikre ráillenek Petőfi következő Gvadányira vonatkozó szavai: „Appetitusomat ha korcs magyarok el- Rontják: mulatok a kegyelmed könyvével, Könyvének igazi magyar beszédjével.“ (Lehr maga e sorokat Eötvös Károlyra alkalmazza; 1. Magyar Nyelv ÍII, 225—8). Toldi magyarázataiban főkép Petőfi, Tompa, Czuczor, Vörösmarty, Csokonai, Fazekas, Kuthy, Gyulai, Gyöngyösi, Gvadányi és Mikes szerepelnek. De jól ismerte a kevésbé neves írókat is. Így pl. a Pázmán lovag e kifejezésére: „felütve siskát“, keresve magyarázatot, egész sor példát hoz fel a sisak szó ily ragozására Etédi S. Márton Magyar Gyászából (Magyar Nyelv V. 117 —120). A népnyelvnek s legmagyarabb íróinknak alapos ismerete vezette Lehrt nyelvhelyességi kérdések eldöntésénél is. Nyelvileg helyes szerinte mindaz, amit a népnyelvből és tősgyökeres magyarságú íróink nyelvéből igazolni lehet. Ily alapon akárhány állítólagos idegenszerűségről
