Protestáns Tanügyi Szemle, 1930

1930 / 2. szám - S. Szabó József: Az iskola, közönség, tanár és tanítvány

44

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

amiket megírtak, sokszor már ősz fejjel írták, tehát az ő tanúságtételük már teljesen megbízható. Felsorakoztatják a protestáns iskolák ellen Bessenyeit, Aranyt, Jókait, Mikszáthot, de felhozhatnák még Kazinczyt. Kölcseyt, Petőfit és másokat a legnagyobbak, a legkiválóbbak közül. Hát, kétségkívül, ezeknek iskolákat és tanárokat illető följegyzései, intézményeket és személyeket jellemző vonásai in se súlyosan esnének a latba, ha két dolgot nem kellene figyelembe vennünk. Először, hogy ők is lángelmék, tehát ami, iskolai életükben, genialitásuk torzító prizmáján át lelkűkbe nyomódott, az újul fel, mint emlékezet írásaikban. Másodszor, hogy a poetica licentia színei élénken virítanak írói palettájukon. Arról azonban már értekezést kellene írni, hogy mennyiben vehetők a költők rajzai a valóság képeiül, amit itt nem tehetünk. Csak arra mutatnak rá, hogy pl. Arany Bolond Istókja önmagának is, a debreceni kollégiumi nevelésnek is satírája és nem sententiája. Tévednénk, ha ennek vennénk. A Petőfi „sok szamár professzor‘‘-a örök sérelem volna, ha nem a költői pajzán humort látnánk csillogva benne.

Azután azt ne higyjük, hogyr a nagy szellemek csak a magyar iskolában és iskolával elégedetlenkedtek és elégedetlenkednek. Szakasztott így volt és van ez a művelt nemzeteknél mindenütt, amiből némi megnyugvást és vigasztalást meríthetünk. A német iskolák példakép állanak előttünk a reformáció óta. Es nézzük csak, mit mond mégis az ottani tanításról a genialis Geothe emlékirataiban (Aus meinem Leben): „Gyors felfogás, feldolgozás és megtartás által nagyon hamar kinőttem az iskolai tanítás alól, amelyben minden alap nélkül részesítettek a tanárok. A grammatika iránt ellenszenvet éreztem, mert törvényeit önkényeseknek találtam, a szabályok a sok kivétel miatt nevetségesek voltak előttem. Volt nekünk egy geográfiánk versekbe foglalva unalmas és nevetséges rímekben (mint a mi Hármas Kis Tükörünk) pl.

Ober-Issel viel Morast Macht das gute Land verhasst.

(Felső-Issei egy sárfészek,

Megutálod az egészet.)

A közös tanulás nem segített elő a haladásban. A tanárok slendriánsága és neveletlensége, tanulótársaímnak sokszor tapasztalt rosszindulata nyugtalanságot, haragot és zavart okozott nekem a fogyatékos tanórákon. A fiatal embereknek olyan ünnepélyesen merev Cornelius Nepos, a nagyon szép és könnyű, de a prédikációk és vallásórák által triviálissá fett újtestamentum, Cellarius és Pasor nem tudtak érdekelni, ellenben az akkori német költők olvasása folytán úgy rajtam, mint társaimon bizonyos rímelési és versírási düh vett erőt. Engem már régebben elfogott.“ íme, ennél nem kell eklatánsabb bizonyíték, hogy egy genialis költői lélek mimódon és miért nem érzi magát jól az iskolában s miért elégedetlen annak tanításával!

De Goethe mégis szolgál mindazoknak, akik az iskola dolgaiba avatkoznak, egy nagyon megszívlelendő tanítással. Elítéli a paedagógiai dilettantismust. Mint írja, akkor (de hát mikor nem ?) ez a dilettantis-